hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Összefogás a Zengő körül

2004. 03. 29.
A "Védegylet a Zengő ügyében" mértékadó értelmiségiek támogatásával Medgyessy Péter miniszterelnökhöz fordul. Vay Márton, a Védegylet irodavezetője elmondta: nemcsak ismert emberek csatlakozását kérik, hanem mindenkiét, aki egyetért a környezetvédők szándékával, a Zengő-élőhely megmentésével.

 Vay lapunk kérdésére úgy fogalmazott: ahhoz képest, hogy az elmúlt hetekben a környezetvédőket egyes elemzők még feltűnési viszketegséggel vádolták, míg csakis a szűklátókör? pártpolitikai gondolkodásra képes "megfigyelők" egyenesen Orbánc-bérencnek nevezték a csoportot, ma már ott tart az ügy, hogy az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága megköszönte, hogy a zöldek megvédték a Zengőt.

Vay szerint a Zengő-ügy azért más mint a többi, mert ahogy az aláírók listájából is kiderül, támogatói körében szerencsére nem szempont az ideológiai hovatartozás. A Védegylet reméli, hogy a hazai közéletben, talán éppen a Zengő-ügy hatására, divatba jön majd egyfajta minden más érdek felett álló összefogás, a természeti környezet védelme érdekében. A
vaymarton@vedegylet.hu címről elindult elektronikus levelet már több százan aláírták.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!