Bencsik András és Kövér László a polgári körök rendezvényein. Újra itt van... Fotó: Somorjai L.
Az első felütés talán Gyurcsány Ferenc sportminiszter Mária országát megkérdőjelező kijelentésére adott reakció volt, melyet a választmányi elnök egyértelműen az új amerikai MSZP-tanácsadók – "Rózenkrancz és Szilverstein" – művének tart. (Gyurcsány azt bátorkodott formállogikai alapon kétségbe vonni, hogy ha Mária védelme és istápolása alatt vagyunk, akkor miért néz ki így az ország, miért ennyi a szegény. Talán, mert Mária levette a kezét rólunk?)
"A csapda előttünk van – mondta Kövér –, mert ugye az ember legszívesebben egy gyalulatlan fenyőléccel jól pofán vágná a miniszter urat, de nem teheti, mert akkor elérték, amit akartak." Illetve: "Hogy jön egy ilyen taknyos ahhoz, hogy egy sokaknak ennyire szent témáról véleményt mer mondani?" A fonál tovább gombolyítása során – ki érti? – az SZDSZ egyházfinanszírozási javaslata is idekeveredett, és így a kettő együtt már láthatóan "tudatos provokáció", mely a "proletarizált többség" gumicsontja, és a gazdademonstrációkról tereli el a figyelmet. Majd rámutatott, hogy hinni kell a szeretet és az összefogás erejében is, hiszen "keresztények vagyunk, nem birkák".
Ezt követően a 2006-os győzelem került a fókuszba, és annak kapcsán a Fidesz egyik fő ideológusa elismerte, hogy hiba volt a "polgár" szó sulykolása, mert egyfelől a baloldal szitokszóvá silányította, másfelől pedig komplett társadalmi rétegeket taszítottak el maguktól azzal, hogy ha szerényen is, de érzékeltették erkölcsi felsőbbrendűségüket. Az új cél: a "bolsikkal" továbbra sem kell foglalkozni, viszont azoknak a politikailag érdektelen millióknak, akik sehová sem sorolják magukat, valamint a Híradó helyett a Barátok köztöt és a Való Világot nézik, konkrét ígéreteket kell megfogalmazni. Kövér szerint a Fidesz által vezetett jobboldal legnagyobb gyengéje, hogy nagyon személyfüggő. Míg a "szocik akár egy 38-as intelligencia-hányadosú fél-hülyét is odatehetnek a miniszterelnöki székbe", akkor is hozzák a szükséges százalékokat, addig ők olyan "karizmatikus varázsú fenomén" nélkül, mint Orbán Viktor, nem sokra mennének. "Ezért vagyok ideges – vallotta be Kövér –, nem állhat a jövő egy emberen." Javaslatában nekik is olyan autonóm mechanizmusokat kell beépíteni a rendszerbe, amelyekkel követendő vezér nélkül is halad a szekér. Bencsik ezt követően megszavaztatta a közönséget, hogy hányan indulnának hadba Orbán Viktorért, ha ad absurdum megfújná a kürtöket, és miután mindenki (átlagéletkor 50 év) feltette a kezét, sajnálatát fejezte ki, hogy még mindig csendben kell tűrni az elnyomást. Hol van már az a kürtszó?