hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brókerszínház-bizottság: röhögőgörcs
Játék határok nélkül

2003. 11. 10.
Tóth Károly a bizottsági terem előtt, egyik kezében az elmaradhatatlan füstölgő cigarettájával, másikban egy mobillal adja a jelentést: "A fideszesek már itt vannak, de a meghívottak lent a kapuban vacognak, mert nem gondoskodtak nekik belépőről. Intézkedtem, Demeterék ezt is nekünk köszönhetik. Simon még nem ért ide, siessetek."  Az utolsó szóból derül ki, hogy vélhetően Wiener György szocialista alelnökkel beszélt, aki a kezdésre egy dugó miatt nem ért ide. Úgy tűnik, nincs szerencséje a bizottsággal, már az előző ülésre sem volt tökéletes az "érkezése". Éppen vizsgáztatott a Debreceni Egyetemen, kérte ugyan a fideszes elnököt, hogy ne aznap legyen ülés, de kérése teljesítetlen maradt. Az ülésen, melyet a kormánypárti oldal puccsot emlegetve hagyott ott, kilenc ellenzéki személyt hallgattak meg – köztük olyan "nagyágyúkat", mint Orbán Viktort vagy Pintér Sándor. A Fidesz egy szuszra "kimentette" politikusait a bizottságból.



Tóth Károly. "Még egyszer nem vernek át bennünket " 

"Még egyszer így nem vernek át bennünket, arról gondoskodom" – feleli a múltat firtató kérdésemre kissé feszülten Tóth Károly. 

Demeter Ervin fideszes elnök eközben beinti a "közönséget": képviselők, szakértők, állami cégek meghívott vezetői és siserahadként az újságírók. Wiener – s ezt még csak mi tudjuk – még nem érkezett meg. 

Kezdődik a jelenlevők számbavétele. A szocialisták igyekeznek Wienert helyettesíteni, de kiderül, hogy az erről szóló dokumentáció nem lett leadva a titkárságra. Helyzet van, többségben az ellenzék. 

Tóth újra a telefonhoz gyúl: "Nincs leadva a megbízásod…"

"Képviselő úr, ne telefonáljon, vagy menjen ki" – szól rá pedagógiai célzattal Demeter Ervin, a civilben egyébként matektanár Tóthra, s elkezdi sorolni, hogy kiket "hallgatnak" ki aznap. Tóth Károly tiltakozásul már szólásra is emelkedne, de beviharzik Wiener György alelnök, és tőle szokatlan vehemenciával mindenki szavába vágva bejelenteti: "Nincs a bizottságnak napirendje, törvénysértés, a demokrácia megcsúfolása zajlik." Megérkezett. 

A hétköznapokban meglehetősen joviális alelnök Demeter tevékenységét kerek perec alkotmány- és házszabályellenesnek minősíti. 

"Alelnök úr, nem adtam meg a szót, rendreutasítom!" – vág vissza Demeter. 

"Elnök úr, az Ön rendreutasítását visszautasítom…"– érkezik a reakció a címzettől. A jelenet, amely még legalább négyszer ismétlődik meg öt perc alatt, a jelenlevők többségét egyre hangosabb nevetésre serkenti. A növekvő "zaj" hatására az elnök és az alelnök egymás szavába vágva, egyre hangosabban érvel. 

Az addig meglepően higgadt Répássy Róbert hangosan odaszól Wiener Györgynek, hogy "ne kiabáljon ez az úr már itt", aki erre Tisza Istvánt emlegetve kérdezi, hogy "talán ki akarnak vezettetni?"

Répássy megjegyzi: "Nem jó a hasonlat, mert Tisza ellenzéki politikusokat vezettetett ki." A vita egyre csak hevül.

Demeter eközben a szocialistákra támad: "Önök cirkuszt akarnak itt?!"

Wiener György – aki egyébként Demeter mellett ül – a célzással mit sem törődve, fennhangon skandálni kezdi újra és újra ugyanazt a mondatot. Valahogy így: "Ami itt zajlik, az így törvénytelen! Ami itt zajlik, az így törvénytelen! Törvénytelenség zajlik..." 

"Alelnök úr, rendreutasítom…" – jön a válasz Demetertől, de ekkor már a megfigyelési-, olaj- és Mécs-bizottságon edződött újságírók röhögésben törnek ki. A vendégek arcán a döbbenet jeleit lehet felfedezni. "Jó helyre jöttünk?" – mormogja egyikőjük az orra alatt. Demeter a helyzet tragikomikumát észlelve öt perc szünetet rendel el, és társaival gyorsan átszalad egy másik tárgyalóba. Répássy Róbert "barátságból" azért odaveti Wienernek: "Nem a Heti Hetesben vagyunk." Valóban nem. Hanem a Magyar Köztársaság Parlamentjében.



Demeter Ervin beszél, Wiener György beszól Fotók: Vörös Szilárd

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!