hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gallup: Növekvő rosszkedv

2003. 10. 06.
A felnőtt lakosság kétharmada szerint a Medgyessy-kormány működésében ugyanannyi, vagy több a korrupció, mint az Orbán-kormányéban volt – derül ki a Magyar Gallup Intézet szeptemberi közvélemény-kutatási adataiból.



Felújított szobrok és emlékházak avatása, emléktáblák elhelyezése, több tudományos tanácskozás és egy reprezentatív album megjelentetése is szerepel a Deák-emlékév alkalmából szervezett események sorában – mondta a kulturális miniszter a rendezvényeket ismertető tájékoztatón. Fotó: Vörös Szilárd

A felmérés szerint márciushoz képest 20 százalékponttal csökkent a Medgyessy-kormány működésében kevesebb korrupciót feltételezők aránya, és 13 százalékponttal nőtt azoké, akik most több korrupciót vélelmeznek. A Magyar Gallup Intézet szeptember eleji közvélemény-kutatása szerint a felnőtt lakosság közel egynegyede szerint a Medgyessy-kormány működésében több a korrupció, mint az Orbán-kormányéban volt. 45 százalék ugyanannyi korrupciót feltételez, és mindössze 14 százalékot képviselnek azok, akik szerint most kevesebb a korrupció. Pártpreferencia szerint vizsgálva a szeptemberi felmérés adatait kiderül, hogy még az SZDSZ és az MSZP szavazóinak is csupán egyharmada véli úgy, hogy most kevesebb a korrupció, mint az előző kabinet működésében volt. Márciusban 50 százalék volt azok aránya, akik azt mondták, hogy a Medgyessy-kormány az elődjénél eredményesebb lesz
a közpénzek felhasználásának ellenőrzésében, szemben azokkal (30 százalék), akik úgy gondolták, hogy nem lesz sikeresebb. Most a felnőtt népesség abszolút többsége (52 százalék) úgy ítéli meg, hogy a kormány e téren nem sikeresebb. Fél évvel ezelőtt a felnőtt lakosság közel fele (47 százalék) vélekedett úgy a közpénzügyi államtitkárságról, hogy tevékenységét pártpolitikai szempontok befolyásolják. Szeptember elején a lakosság már több mint a felének (54 százalék) ez volt a véleménye. (Gallup)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!