hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vizuális politika
Nem mindegy, hogy milyen a kép

2003. 09. 08.
"A kormány nem kommunikációs hibákat követ el, hanem láthatóan nem tudja, merre menjen" – vélekedett lapunknak György Péter, az ELTE Médiatanszékének vezetője annak kapcsán, hogy az MSZP-n belül egyre többen vetik fel, hogy kommunikációs hátrányba került a legnagyobb kormánypárt. Új jelenség, hogy egyre növekszik a politikai show-k száma. 



Szíjjártó Péter és a doboz 

Egyre többször nyúlnak a pártok olyan eszközökhöz, amelyek a politizálást a szokásos színtérről – Országgyűlés, sajtótájékoztatók – szokatlan helyekre "viszik". A választások előtt az SZDSZ a Tetthely címet viselő, olykor provokatív hangú tájékoztatóival tudott túllépni az addigi unalmas, alig látogatott sajtótájékoztatóin. Az elv egyszer? volt: a szabaddemokrata politikusok a "megtámadott" fideszes vezetés? intézmények előtt tartották a sajtótájékoztatóikat, némelykor még egy szellemes plakátot is kivittek a helyszínre. A tévések és a fotósok hálásak voltak, mert vizuálisan is könnyebb volt bemutatni a témát. Az MSZP ugyancsak próbálkozott az "utcai politizálással", de más formában: úgynevezett kitelepüléseket tartottak, amikor is a helyi, kerületi politikusaik a települések forgalmas helyein – főtereken, bevásárlóközpontok előtt – paravánt állítottak fel, és egy-két napra kitelepültek a járókelők közé. A szocialisták akciói – ellenben az SZDSZ-ével – nem voltak támadó jellegűek. 

A Fidesz a választás elvesztése után sokáig nem alkalmazta ezt az eszközt. A fordulatot az idei nyár hozta, amikor is a párt "könnyűlovassága" – Répássy Róbert, Szíjjártó Péter és fidelitásos társai – sajtótájékoztatót tartott egy-egy politikai vitát jelképező épület előtt, mint például Gyurcsány Ferenc balatoni nyaralója vagy éppen az egykor Medgyessy Péter által igazgatott Inter-Európa Bank székháza előtt, amely arról vált nevezetessé, hogy itt vette fel a Kulcsár-ügyből származó 6,2 milliárd forintot két, pénzmosással gyanúsított szír férfi. Répássyék ráadásul egy nagy dobozt is készítettek, amelyre tízezreseket ragasztottak, így érzékeltetve, milyen nagyságú az a 6,2 milliárd forintnyi pénzkupac, amelyet a szírek "elvittek".

Az MSZP sokáig szokásos eszközökkel – sajtókommüniké, menetrendszeri elhatárolódások – passzívan védekezett. Az elmúlt hetekben azonban több szocialista politikus – Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes, Gy. Németh Erzsébet fővárosi frakcióvezető – is "kivonuló show-t" rendezett. A veszteség mennyiségét szimbolizáló több száz papírdoboz előtt Juhász Gábor – válaszul a fideszesek dobozaira – az Orbán-kormány felelősségét firtatta a Magyar Fejlesztési Bank tavalyi 137 milliárdos vesztesége kapcsán. Ezzel a "politikai performance" bekapcsolódott a hazai politikai élet főáramába. 



Juhász Gábor és a dobozok Fotó: MTI

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!