Csehák Judit egészségügyi miniszter mégis lemondott. Ő volt az ötödik, aki távozott Medgyessy Péter kormányából Fotó: Vörös Szilárd
A folyamatok megértéséhez hozzátartozik az a mellékesnek látszó, de fontos információ, hogy a vezető szocialista politikusok többsége a nyáron több hetet nyaralt, s augusztusi visszatérésük során – a friss közvélemény-kutatási adatok ismeretében – rá kellett döbbenniük, hogy inaktivitásuk pár hónapja alatt politikai klímaváltás történt, s alaposan megcsappant a párt támogatottsága. Augusztus vége előtt már döntések is születtek arról, hogy "összefogással és akciók sorával" visszaszerzik a kommunikációs kezdeményezést a Fidesztől. Ez nem sikerült. Eközben a Pénzügyminisztériumból sorra szivárogtak ki olyan közvéleményt irritáló tervezetek – ingatlanadó, diákok utazási kedvezménye –, amelyekről az MSZP vezetői is csak a sajtóból értesültek. Ráadásul az adócsökkentés kérdése körüli politikai vitában a PM álláspontját rugalmatlannak tartották.
Az MSZP politikusai körében ezért egyre többen vetik fel László Csaba pénzügyminiszter alkalmasságának, pontosabban alkalmatlanságának kérdését.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »