hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Orbán és az új zászló

2003. 05. 26.
A Fidesz XVII., tisztújító kongresszusa Orbán Viktort választotta pártelnökké az elmúlt hétvégén Budapesten. A Szövetséggé alakult Fidesz alapítólevele tartalmazza: a szervezetet az alapítók a keresztény erkölcs, a szabadság, a rend és a természet törvényeinek tiszteletére építik. Az újonnan megválasztott elnök szerint a Szövetség létrehozásának célja nem a győzelem, hanem a valódi közélet megteremtése Magyarországon.



Orbán Viktor a gyűlésen. Újítottak Fotó: Vörös Szilárd

A kongresszuson módosították a párt alkotmányát, amely értelmében a szervezet új elnevezése Fidesz – Magyar Polgári Szövetség, rövidített nevén Szövetség lesz. Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta, hogy a liberalizmus mint szabadságharc már rég okafogyottá vált. Szavai szerint, ami értéket a liberalizmus a világnak hozott, azt mára már minden normálisan gondolkodó ember és társadalmi erő beépítette értékrendjébe. "Több rombolásra Magyarországon már nincs szükség" – mondta. Egy képzettársításban Géza fejedelem és Vajk helyére a jelenlegi pénzügyi szakembereket ültette.

Mint mondta, várak és templomok építése helyett azt mondanák: maradjunk a sámánoknál, tiltsuk be a fehér ló áldozatot, mert a taljánok jó áron vesznek paripát, a csepeli kikötőt és a dunai kardkovácsműhelyt privatizálnák, koronára és palástra pedig nem költenének, ha az ékszer a közösbe megy. Leszögezte azt is, hogy Európát nem a nemzetek feletti globalizáció köti össze, hanem a keresztényi szeretet. Orbán Viktor a kongresszust követő napon a Magyar Rádió Vasárnapi Újság cím? műsorában kijelentette: a Szövetségen belül nem kell egy egységes stílusnak lennie, éppúgy lehetnek tagjai között radikálisok és mérsékeltek is. Megjegyezte, hogy a nemzeti jobboldalnak éppen sokszínűségében van az ereje. (Siposhegyi Péter publicisztikája a 8. oldalon.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!