hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egymillió hazai alkoholista
Drága betegség

2003. 05. 12.
Az alkoholizmus egy betegség, amelyben közel 1 millió ember szenved hazánkban, és még több embert érint – személyesen vagy közvetve – a probléma, kiváltképpen a férfiakat. A Merck Kft. tanulmánya szerint Magyarországon a szenvedélybetegségek közül döntően nem a drog, hanem az alkoholfogyasztás és a dohányzás termeli a súlyos betegek tömegét. Őket sokszor évtizedekig is kezelni kell e szenvedélybetegségek következményeiként kialakult, többnyire krónikussá váló betegségek miatt. 



Magyar utcakép sörösüveggel. Lébe fojtott keserűség Fotó: Somorjai L.

Nemzetközi vizsgálatok eredményeinek alapján az alkoholbetegség hazai gazdasági terhei 87 milliárd forintra tehetők. A betegséggel kapcsolatos közvetlen egészségügyi költségeket durván 14–15 milliárd forintra becsülhetjük – áll a tanulmányban.

Általában a betegek a szövődmények miatt fordulnak orvoshoz, és csak ritkán az alkoholizmus miatt. Ezeknek az embereknek segítségre van szükségük, hogy szembe tudjanak nézni a problémával és meggyógyulhassanak. Kell egyrészt pszichikai segítség, egy támasz-szervezet, ahová a beteg rendszeresen eljárhat a sorstársak közé megbeszélni a problémáit. Másrészt szükség van hatékony gyógyszeres segítségre is: a Merck gyógyszergyár olyan gyógyszert hozott forgalomba, amely segíti leküzdeni az alkoholéhséget, és ezáltal a függőséget csökkentve hozzásegíthet a végleges absztinencia eléréséhez. Az acamprosate hatóanyag-tartalmú készítmény Európában komoly eredményekkel bizonyította hatékonyságát, és Magyarországon is egyre gyakrabban alkalmazzák a pszichiáterek. (Hetek)

Egy főre jutó évi átlagos szeszesital-fogyasztás

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!