A miniszterelnök közlése szerint az említett kormányülésen megtárgyalják a "nemzeti emlékezet" programot, számba veszik azokat az évfordulókat, amelyek erősíthetik az európai Magyarország nemzeti identitását.A kormányfő szólt arról is: megalapítják a Deák-ösztöndíjat, amelyet azok a fiatal történészek, jogászok, politológusok nyerhetnek el, akik az alkotmányjoggal, az emberi jogokkal, a parlamentarizmussal, a köztársaság működésével, illetve Deák Ferenc életművével foglalkoznak. Elmondta továbbá, hogy jövőre, Deák Ferenc halálának évfordulójára átadják a felújított, egykor nemzeti adakozásból emelt Deák-mauzóleumot.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »