A főapátról Balogh Margit történész, a 20. századi katolikus egyháztörténet szaktekintélye lapunknak adott nyilatkozatában azt állította, hogy azért nem volt esélye a Paskai László bíboros megüresedett helyének betöltéséért indult versenyben, mert "ő a legintelligensebb püspök, túlzottan liberális, ráadásul egyik ügyosztályhoz sem volt köze a pártállam idején".
(Bíborosváltás a katolikus egyház élén. Hetek, 2002. október 18.) Balogh Margit véleményéről Várszegi csak annyit jegyzett meg lapunknak, hogy személy szerint már az elejétől igyekezett kimaradni a versenyből, és szolgálata is inkább vidékre szólítja. A magyarországi katolikus egyház jelenleg legaktuálisabb várakozásáról, Paskai utódlásáról Várszegi elmondta, hogy számára is érthetetlen az a titkolózás, amely a mai napig körüllengi a témát, hiszen arról már az önkormányzati választások előtt megszületett a döntés Vatikánban.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »