hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az alkohol öl
Cserbenhagyó taxis

2002. 10. 21.
Akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság arra a taxisra, aki az elmúlt hétvégén ittas állapotban öt embert gázolt halálra Budapesten. Mint megtudtuk, a fiatalember egy baráti buliról hazafelé tartva okozta a tragédiát.



Ittas sofőr, gyilkológéppé vált autó Fotó: MTI

A szakmában újoncnak számító huszonéves fiatalember luxusautójával hoteltaxisként dolgozott. Autójával éppen egy baráti buliról tartott hazafelé, amikor szombat hajnalban – eddig még nem tisztázott körülmények között – Budapest X. kerületében, a Jászberényi úton felhajtott egy buszmegálló járdaszigetére, és elgázolta az ott várakozó ukrán vendégmunkásokat. A gázolás következtében öten életüket vesztették, hárman pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A sofőr kisebb sérülésekkel úszta meg az ütközést, majd el akart menekülni a helyszínről, később pedig azt állította, nem ő vezette a gépkocsit. A rendőrök közepes véralkoholszintet állapítottak meg a fiatalembernél, aki ellen halálos közúti baleset okozása bűncselekmény alapos gyanúja miatt indítottak eljárást, és előzetes letartóztatásba helyezték. A férfi a rendőröknek és a bíróságnak is megtagadta a vallomástételt. Ügyvédje szerint azért rántotta félre a kormányt, mert valaki átszaladt előtte az úttesten, és ezt a balesetet szerette volna elkerülni.

A huszonéves fiatalember valamivel több mint egy éve dolgozott a Taxi 2000 személyszállító cégnél, és ez idáig nem volt rá panasz – tudtuk meg a vállalat igazgatójától. Sipeki József elmondta: a kollégák nagy megdöbbenéssel fogadták a hírt, azért is, mert rendezett családi hátérrel rendelkező, jól szituált fiatalemberről van szó. Az igazgató úgy látja, a sofőr egyszerűen felelőtlenül viselkedett, amikor egy házibuli után ittasan ült a volánhoz. Ugyanakkor hozzátette: a férfi nem munka közben okozta a balesetet. "A hasonló eseteket megelőzendő valószínűleg szondával is fel fogjuk szerelni cégünk etikai bizottságának tagjait" – mondta Sipeki, kiemelve, hogy a bizottság eddig is rendszeresen vizsgálta a náluk dolgozó sofőrök felkészültségét, illetve a járművek állapotát.

Trenka István, az Autótaxi Dolgozók Szakszervezetének elnöke lapunknak nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy a tragikus eset egyedinek számít a taxisok körében. Mint mondta, a hivatásos sofőröknek a legtöbb esetben szigorú szakmai kritériumoknak kell megfelelniük, mielőtt egy komoly cégnél munkába állhatnak. "Ebben az esetben az alkoholos befolyásoltság mellett talán a rutintalanság is közrejátszott. Ha valóban egy másik balesetet akart is elkerülni a sofőr, fel kellett volna mérnie, hogy melyik esetben okoz enyhébb balesetet" – állítja Trenka István.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!