hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Készül A Viktor 2
Jön, jön, jön

2002. 07. 28.
A Viktor cím? botránykönyve után Kende Péter szociológus újabb könyvet készül írni a volt miniszterelnökről.  Mint emlékezetes, Kende előző könyve, A Viktor meglehetősen nagy vihart kavart, ennek ellenére Orbán Viktor nem, csupán egyetlen mellékszereplő indított polgári peres eljárást a szerző ellen. Ebből a könyvből azonban – mint Kende lapunknak elmondta – idő hiányában több minden kimaradt, ezeket most a második részben szeretné megírni. 

Ezenkívül szeretné feldolgozni a választási kampány során, majd a választások óta történteket. "Orbán Viktor az előző könyv óta abszolút igazolta azokat a dolgokat, amiket írtam róla, ezért szeretnék nagyobb teret szentelni a volt miniszterelnök jellemrajzának" – mondta a szerző, aki új kötetében nagy formátumú történelmi személyiségekkel hasonlítja majd össze Orbánt. "Nagy Sándor egy kicsit más, de Napóleon, Hitler, Sztálin, illetve Orbán között hátborzongatóan sok a családi, életútbeli és szociálpszichológiai hasonlóság. Ezeket nagyon vigyázva, alaposan kell végigelemezni, ehhez nagyon sokat kell dolgozni. Majd meglátjuk, hogy mire jutunk" – mondta Kende, hozzátéve, hogy nincs konkrét határidő a könyv megjelenésére. 

A szociológus szerint egyébként Orbán Viktor "nem tud nyugton maradni, látható, hogy iszonyatos forró ősz előtt állunk, az önkormányzati választások előtt is borzasztó dolgok fognak történni".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!