hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Félpályás letámadás
Kicsi, gyors és hamar felejthető agrárdemonstráció

2002. 07. 21.
Már-már hagyománnyá vált az elmúlt tizenkét esztendőben, hogy minden kormányváltás után az utakra vonulnak a gazdák, és azokat így vagy úgy, de lezárják. A sürgős mezőgazdasági munkák miatt dél körül már a legtöbb helyen véget ért a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) szervezte országos tüntetés és forgalomlassítás. A tizen-négy megyében és huszonhét helyszínen zajló megmozdulás során a szervezők szerint mintegy ezernégy-száz gazdálkodó és közel nyolcszáz munkagép vonult ki az utakra. A tüntetés célja, hogy az új kormány által megváltoztatni kívánt földtörvény ne érintse hátrányosan a családi vállalkozásokat. A demonstráció azonban túl kicsi volt, és hamar véget is ért, mert a legtöbb helyen délután sürgősebb munka is akadt a tétlen álldogálásnál. 



Unalmas demonstráció. Kevés volt a négylevel? lóhere Fotó: MTI

A hétfői agrárdemonstráció, a félpályás útlezárások oka a héten megszavazott földtörvény-módosítás volt. A polgári oldal gazda érdekképviseleteként aposztrofált MAGOSZ vezetői és tagjai szerint a földtörvény-módosítás hátrányosan érinti a családi gazdaságokat. A Fidesz-kormány által tavaly elfogadott földtörvényben elsősorban a családi gazdaságok, valamint a Nemzeti Földalap (NFA) élveztek elővásárlási és elő-haszonbérleti jogot. Termőföld eladása vagy bérbeadása esetén az eladó vagy bérbe vevő nem tetszése szerint választhatja ki üzletfelét, hanem a földtörvényben meghatározott lista alapján. A listán első helyen a szomszédos családi gazdaság, majd az NFA szerepelt. Az új kormány megváltoztatta a lista sorrendjét, és a földet jelenleg bérlő gazdálkodó kapta az első helyet.

A MAGOSZ, bár belátta, hogy a törvénymódosítás nem a családi gazdaságok teljes kizárását jelenti a földforgalomból, úgy gondolja, hogy a törvénymódosítás "bemerevíti" a jelenlegi földhasználati struktúrát.

A demonstrációt megelőző héten többször is egyeztettek a MAGOSZ és az FVM vezetői. Több kérdésben sikerült megállapodniuk. Így például egyetértettek abban, hogy a helyi földhasznosító bizottságokban a különböző társadalmi csoportok képviselői helyet kapjanak. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a hétvégén többször is okafogyottnak nevezte a demonstrációt. Az egyeztetés hatására a MAGOSZ vezetői elálltak a Kossuth térre tervezett nagygyűléstől, és hangsúlyozták, hogy a demonstráció csak szakmai kérdésekre irányul, nincs politikai célja.

A MAGOSZ megyei vezetőinek nyilatkozata alapján nem csak a földtörvény módosítása kapcsán tartottak demonstrációt. A tiltakozással ösztönözni szerették volna a minisztériumot, hogy azonnal hirdesse meg a gabonaintervenciót, ne csak ősszel, mert a termelők egy része raktár hiányában a kombájn alól kénytelen potom áron eladni a gabonáját.

A demonstrációt követően Jakab István sikeresnek minősítette a huszonhét helyszínen, 790 géppel és közel ezernégyszáz emberrel megtartott akciót. Elérték, hogy a közvélemény figyelmét a földkérdésre irányítsák, és a gazdákat rádöbbentették, hogy csak a saját érdekérvényesítő erejükben bízhatnak. További sikerként említette, hogy a megmozdulást sikerült politikamentesen lebonyolítani.

Békés megyében két helyen, Gyulánál és Békésen zárták le a 47-es számú főutat. Szinte alig lehetett észrevenni a demonstrálók csoportját. A gyulai tüntetés még kora délelőtt véget ért, így mire a helyszínre érkezett lapunk tudósítója, már nem talált ott senkit. Békésen a Mezőberény felőli útszakaszon állt négy traktor zászlókkal feldíszítve. Az egyik tüntető így fakadt ki: "A parasztembert semmibe se nézik, csak belőlünk akarnak meggazdagodni. Azt szeretnénk, ha a magyar föld magyar kézbe jutna, mert ha így halad tovább, bennünket nem magyar földbe temetnek el. A jogi személyeket előnyben részesítik a családi gazdálkodókkal szemben, ha pedig az előbbieknek bizonyos tulajdonrésze van, akkor elvész a mi kincsünk."


MAGOSZ, a polgári szövetséges

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!