hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hazarendelt nagykövet
A Fidesz szerint értelmetlen megalázás

2002. 06. 23.
Kovács László külügyminiszter szerint teljesen jogszer? volt Schmitt Pál berni nagykövet felmentése, ugyanis a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján köztisztviselő nem végezhet olyan tevékenységet, amely pártatlan, befolyástól mentes működését veszélyeztetné. Mint ismert: Schmitt a jobboldal jelöltjeként indul az őszi főpolgármester választáson.



Schmitt Pál volt berni nagykövet és Martonyi János exkülügyminiszter Fotó: Vörös Szilárd

Kovács László erről az Országgyűlés Külügyi Bizottsága előtt beszélt a héten. A miniszter meghallgatását a bizottság ellenzéki tagjai kezdeményezték, miután Kovács június 30-ával felmentette hivatalából, és hazarendelte Bernből Schmitt Pált. A külügyminiszter közölte: Schmitt Pál főpolgármester-jelöltségének bejelentésével politikai összeférhetetlenség jött létre. Hozzáfűzte: a nagykövetnek a törvény alapján kötelessége lett volna írásban bejelenteni, ha vele szemben törvényben meghatározott összeférhetetlenségi ok lép fel. Azt is hangsúlyozta a külügyi vezető, hogy a köztisztviselői törvény magasabb rend? jogszabály, mint a tartós külszolgálatról szóló kormányrendelet, amelyre az ellenzéki képviselők hivatkoznak. 

"Schmitt Pál nem sértett törvényt, mert a jogszabály egyértelműen fogalmaz: öszszeférhetetlenség csak akkor áll fenn, ha megválasztják főpolgármesternek" – vélekedett Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke. A politikus és több ellenzéki képviselő is úgy fogalmazott, hogy a külügyminiszter célja Schmitt Pál megalázása volt, és a kormányrendeletet – amely a hazarendelést követően két hónapot biztosít a nagykövet számára állomáshelyének elhagyására – be kellett volna tartani.

Kovács László közérdeknek nevezte, hogy a berni nagyköveti posztot olyan személy töltse be, aki pártatlan, és teljes munkaidejében, sőt azon túl is a magyar–svájci kapcsolatok fejlesztésével foglalkozik. Furcsának nevezte, hogy Schmitt Pál berni nagyköveti kinevezésekor szempont lehetett, milyen közel van a svájci főváros a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i székhelyéhez.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!