hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Papa, aki túl sokat tud
Az unokáink majd talán megismerhetik

2002. 05. 05.
Minden vádpontban következetesen tagadta bűnösségét Sándor István nyugállományú rendőralezredes, akit az ügyészség több súlyos bűncselekménnyel vádol, és aki ügyének az anyagát 85 évre államtitokká minősítették. A volt főnyomozó koncepciós pernek minősítette az ellene folyó eljárást. 

A sajtóban "Papa" fedőnéven is szereplő nyomozó, az ORFK KBI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának tisztjeként a "legkeményebb" területen dolgozott: kábítószerügyekkel, olajügyekkel és robbantásos bűncselekmények felderítésével foglalkozott az 1990-es években. Az ügyészség kétrendbeli vezető beosztású hivatalos személy által, egy esetben kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel és hamis tanúzás bűntettére való felbujtással vádolja. A vádirat alapján halmazati büntetésként akár tizenkét éves szabadságvesztéssel is sújtható Sándor István. A "Papának" a büntetőperben öt vádlott-társa van: Cs. Imre rendőralezredes, az egykori várpalotai rendőrkapitány és négy további civil személy. "Bízom a független bíróság pártatlan, igazságos ítéletében" – hangoztatta ügyvédje ismertetése szerint a tárgyalás megkezdése előtt Sándor István. 

A "Papa" rendőri tevékenységével kapcsolatban a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata kezdett el vizsgálódni 1999-ben, majd feljelentést tett. Az úgynevezett nyílt eljárást már az ügyészségi nyomozók folytatták le. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal emberei 2000. október 29-én vették őrizetbe Sándor Istvánt, egy nappal azelőtt, hogy az azóta már megszűnt parlamenti olajbizottság meghallgatta volna. Sándor István 2000. november 7-én bilincsbe verve jelent meg az olajbizottság zárt ülésén, és a kiszivárgott hírek szerint több politikust összefüggésbe hozott az olajbűnözéssel. Sándor István az ATV Nap-kelte cím? műsorában a hét elején kijelentette, hogy "a politikai élet bizonyos prominens képviselői összefonódtak az alvilággal, ha nem is közvetlenül, de a holdudvarokon keresztül. Ez azért történhetett meg, mert olyan hatalmas pénzeszközök álltak rendelkezésre, meg állnak az alvilág rendelkezésére is jelenleg, amivel bizonyos politikai erőket és elképzeléseket tudnak támogatni".

A rendőrtiszt minden nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy főnökei tudtak minden lépéséről és a vádként felhozott cselekmények során is csak kötelességét teljesítette. A "Papa" szerint a vele szemben álló bűnözői körök, az "olajos" alvilág lejárató kampánya juttatta őt hatósági segédlettel a vádlottak padjára. 

A büntetőeljárás fényt deríthet arra, hogy egy bűnözőnek álcázott, az alvilágba beépült és ott kulcsfontosságú információkat gyűjtő rendőr vagy éppen egy rendőrnek álcázott bűnöző-e a "Papa".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!