A lakóház a robbanás után. Szerencsésen megúszták Fotó: MTI
A lakóknak egyébként szerencséjük volt, hogy könynyebb sérülésekkel megúszták. Az ilyen robbanásoknál ugyanis a hirtelen felszabaduló nyomás "megkeresi" az épület leggyengébb pontjait, így a nyílászárók mellett – főként téglaházak esetében – gyakran a falak is megrongálódnak, kiesnek a helyükről – mondta Molnár Péter. Ebben az esetben egy fő-, illetve több mellékfal is kidőlt, az épület pedig teljesen használhatatlanná vált. A tűzoltók egyébként nem tudták megállapítani pontosan, hogy az idős szomszéd egy helyiségben tartózkodott-e a gázpalackokkal, vagy a másik szobában, ahol végül is rátaláltak, ugyanis oda a robbanás ereje is repíthette. Amennyiben bebizonyosodik a szándékosság, az idős ember ellen közveszély okozás miatt indítanak eljárást. Információink szerint ugyanakkor erre nem biztos, hogy lehetősége lesz a hatóságoknak, mivel az illető súlyos égési sérüléseket szenvedett, kevés az esélye arra, hogy életben marad.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »