hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyugaton a helyzet változatlan

2002. 04. 21.
Vas megyében is pattanásig feszült a hangulat a választások két fordulója között. Amíg az 1. számú választókörzetben az SZDSZ–MSZP közös jelöltjének eredményét kérdőjelezi meg a jobboldal, addig a 2. számú körzetben tettlegességig fajult egy területfoglalási vita.

Mint ismeretes, Szombathelyen a szabad demokrata Dr. Hankó-Faragó Miklós a szavazatok több mint 50 százalékának megszerzésével már biztos tagja a következő parlamentnek. Ebbe azonban nem könnyen nyugodott bele a jobboldal. A viszonylag sok rontott szavazat miatt újraszámlálást kértek, de még olyan nyomós érvvel is előálltak, miszerint a szavazófülkében jobb oldalra felerősített toll, olyan rövid madzagra volt kikötve, hogy azzal nem lehetett a pártlista papírcsíkjának bal oldalára nyomtatott Fidesz-MPP mellé az x-et behúzni. Az amúgy jogi végzettség? Gyimesi József mindezen panaszokat határidőn túl nyújtotta be a választási bizottsághoz, így "keresetét" elutasították. 

A másik szombathelyi körzetben sem nyugodtak a 

kedélyek. Itt ugyanis az MSZP-s Sz?cs Gábor és a fideszes Sági József közül majd csak a második fordulóban dől el, hogy melyikük képviseli választókörzetét a következő négy évben.

Ki gondolná, hogy ez a szelíd arcú történelemtanár, akit régebben a városban gyakran biciklivel vagy gyermekei társaságában, babakocsival lehetett látni, valójában a "politikai harcművészet" nagymestere. Még alig gyógyult be annak az újságírónak a sebe, aki állítása szerint Ságitól kapta monokliját, és tessék, máris itt a következő áldozat.

Horváth Bernadett, aki az MSZP tagja és Sz?cs kampányszervezője, a következőket állítja: éppen mozgóstandjukat akarták felállítani azon a borús reggelen a Vásárcsarnok mellett, természetesen területfoglalási engedéllyel a zsebükben. Ekkor érkezett Sági József a helyszínre, aki stábjával engedély nélkül ugyan, de szintén ott akart kampányolni. Majd miután Sági hangos szóváltásba kezdett egy fiatal aktivistával, akitől a letépett Fidesz-plakátokat kérte számon, Bernadett a hangulat lenyugtatása miatt odalépett volt tanárához, Ságihoz. Mire a képviselőjelölt vele is üvöltözni kezdett. "Az egész olyan megalázó volt – mondja Bernadett. – Senkinek nevezett, akivel egyáltalán nem hajlandó szóba állni, majd egy nehéz tárgyat dobott a lábamra." 

Ez alatt a Fidesz aktivistái összehangolt munkával a háttérben felállították a standjukat. Miután a két MSZP-s aktivista elhagyta a helyszínt, betelefonáltak az önkormányzathoz, ahol megtudták, hogy a Fidesznek nincs területfoglalási engedélye. A közterület-felügyelők azonban nem mertek érvényt szerezni a terület jogos átadására. A rendőrséget is felhívták, ott azonban csak akkor foglalkoztak volna az üggyel, ha Sági ellen feljelentést tesz, könny? testi sértés miatt. Ennek azonban Bernadett nem látta értelmét a jelölt mentelmi joga miatt.

Sági József természetesen cáfolja, hogy bármit is rádobott volna az aktivista lábára, szerinte ez az egész egy provokáció. Szerinte elfértek volna egymás mellett mind a ketten, de ettől féltek a szocialisták, mert "nyilvánvaló, hogy a Fidesz-standnál többen lettek volna".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!