hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Veszélyes a különbségtétel
Interjú Kósáné Kovács Magdával az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának szocialista elnökével

2002. 03. 16.
– Ha győz az MSZP, milyen egyházpolitikát fognak folytatni, illetve Ön milyen egyházpolitikát fog javasolni? Folytatják a Fidesz kirekesztő stílusát, vagy visszatérnek a köztársaság eszméjéből fakadó egyenlőség elvéhez?– Egyértelműen az 1990-ben kialakított vonalat kívánjuk folytatni, amely akkor széles kör? társadalmi egyetértéssel valósult meg. Azt a liberális alapelvet valljuk, hogy az egyházalapítás emberi és polgári jog, ezért ennek kívánunk érvényt szerezni a jövőben is. Éppen a republikánus eszme jegyében csak az aránytalan testi és lelki sérelmektől kívánjuk megóvni az állampolgárokat, illetve attól, hogy bármilyen szerveződés a lelkiismereti szabadságukat korlátozhassa vagy azon erőszakot tehessen. Ez viszont nem törvényhozási, hanem bűnüldözési és igazságszolgáltatási feladat.



Kósáné Kovács Magda: "Ez a trend már az egyházak függetlenségét veszélyezteti, az állam és az egyház szétválasztásának alkotmányos elve ellen szól." Fotó: Somorjai

– Ha nem az MSZP nyer, Ön milyen lépéseket vár a Fidesztől az egyházpolitika terén. Eddigi tevékenységükből milyen lépésekre lehet következtetni?

– Az MSZP nyerni fog. Nincs más alternatíva. Ettől függetlenül vannak olyan trendek, amelyeket az ismert tényezők alapján biztosan meg lehet rajzolni. A Fidesz egyértelművé akarja tenni, hogy az egyházak jogi léte a mindenkori hatalom döntésétől, ha úgy tetszik, a kegyétől függ, melyre jó példa az egyházi tevékenység finanszírozása is. Ha a jogi és anyagi privilégiumok csak egyeseknek járnak, akkor nagyon rövid időn belül a privilégiumok mellé politikai követelések is csatlakozni fognak. Ezért írt levelet Horn Gyula a püspököknek, ez a trend ugyanis már az egyházak függetlenségét veszélyezteti, az állam és az egyház szétválasztásának alkotmányos elve ellen szól.

"a politika erőszakosan beszivárog a vallási életbe, 

a paplakokba, és úgy tesz erőszakot a lelkiismereti és vallásszabadságon, 

hogy a vallásos emberek ezt szinte észre sem veszik."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!