hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Választási romavita
A Lungo Drom becsapta a Fideszt?

2002. 03. 31.
Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője becsületsértés miatt beperelte Kövér Lászlót, a Fidesz ügyvezető alelnö-két. Eddig a hír, ám amit elindított, élő cáfolata annak a hiedelemnek, hogy a cigányság a Fidesz mögé sorakozott volna a Lungo Drom (LD) vezetésével. Az érintettek szerint a cigányszervezet által beígért háromszázezer szavazatnak jó, ha a tizedét képesek öszszetrombitálni a jobboldal számára. 



Horváth Aladár és Farkas Flórián. Nem őrölnek egy malomban Fotók: Archív

Kövér László valamiért egy tatabányai lakossági fórumon érezte szükségét annak, hogy a Fidesz cigánykérdésre adott válaszát kifejtse. Még szerencse, hogy álláspontjának nem biztosítottak nagyobb nyilvánosságot, mert a zámolyiak esetéből kiindulva akár több- ezres roma népvándorlás is megindulhatott volna a határok felé. A Roma Sajtóközpont által rögzített felvételen többek között a következők hallhatók: "Az ország legsúlyosabb kihívása a cigánykérdés. (…) Amikor a cigánykérdésről beszélünk, akkor nem arról beszélünk, hogy emberbaráti megfontolásból, keresztényi elkötelezettségből vagy valamiféle európai liberális elvnek megfelelően kötelességünk segíteni a cigányokon, …hanem az a kérdés, hogy mit teszünk a saját gyerekeink érdekében annak a célnak megfelelően, hogy az ő életük elviselhetőbbé váljon majd akkor, amikor a cigányok a maihoz képest nagyobb arányt képviselnek ebben az országban. Tehát mikor a konfliktusok elkerülése, tompítása érdekében próbálunk gondolkodni, akkor nem teszünk nekik szívességet, hanem saját gyerekeinknek teszünk szívességet. Azt szeretném önöknek elmondani, hogy ők sem tesznek nekünk szívességet." Ennél a pontnál következik a Fidesz szövetségese, az LD, akik ezek szerint nem olyan cigányok, mint a többi: "Hál istennek nekünk sikerült – hogy milyen hosszú távú sikert jelent, ez más kérdés –, legalább nekünk sikerült olyan partnereket találni a magyarországi cigány kisebbségen belül, akik hajlandóak voltak leszállni arról a megélhetési romákra jellemző útról, amit mondjuk Horváth Aladár képvisel. (…) Hogyha azt akarjuk, hogy a cigányok tíz-tizenöt év múlva megerősödő csoporttudata, néptudata, nemzettudata arra épüljön, hogy mi vagyunk, a többségi magyarok az ellenségeik, mert úgy gondolják, hogy az ő nyomorúságos helyzetükért mi vagyunk a fellelősek, akkor ne keressünk partnereket a cigányság körében, akkor hagyjuk a
magyarországi cigányságot meghódíttatni a Horváth Aladár-féle gengszterek által."

Na, ezért perel Horváth Aladár, aki erkölcsi kárpótlása mellett alapítványuk számlájára utalandó egy-egy millió forint nem vagyoni kár, illetve közérdek? bírság megtérítését is követeli Kövértől. Az elnök szerint Kövér László gondolkodásában van "egy nagyon veszélyes elem", amely a romákkal kapcsolatos ideológiáját illeti, nevezetesen az, hogy magyarokra és cigányokra osztja az országot, "holott nem a cigányok és a nem cigányok között húzódik a frontvonal, hanem a diszkriminálók és a diszkrimináltak között van konfliktus". 

A Fidesz részéről lapzártánkig sem Kövér László, sem más nem kívánt megnyilatkozni az ügyben. Mint általában, a Fidesznek kínos esetekben az agyonhallgatás ismét meghozta volna gyümölcsét, csakhogy egy kis porszem került a gépezetbe. Az történt ugyanis, hogy a kormánypárttal szövetséges roma szervezet, az LD Komárom-Esztergom megyei elnöke, Virág Albert, valamint további hét település roma vezetője kiállt Horváth Aladár mellett, és bocsánatkérésre szólította fel Kövért a cigányságot érintő kijelentései miatt. Erre még Farkas Flórián, az LD elnöke sem számított, ezért megkeresésünkre is csak annyit tudott mondani: "Értse meg, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Attól lesz ez ügy, ha elkezdünk vele foglalkozni. Már kiadtam a lungo dromosoknak, hogy
ne nyilatkozzanak, úgyhogy holnaptól el fog ülni." Farkas szerint Virág Albert már rég nem megyei elnök, csak annak titulálja magát. Elnöke állítását Lukács Mihály, az országos választmány elnöke is megerősítette, annyi kiegészítéssel, hogy "a Lungo Drom nem teheti meg, hogy egy személyes harcba, amihez semmi köze, belemegy". Amúgy pedig inkább Horváth Aladárnak kellene bocsánatot kérnie a cigányságtól, amiért megosztja őket – véli Lukács, aki kicsivel később azt is elárulja, hogy a Fidesznek ígért háromszázezer roma szavazat felméréseik szerint a minimum, amivel hozzá tudnak járulni a jobboldal győzelméhez, de hát ez ugye ennél még több is lehet, hiszen több mint ezerkétszáz településen ott vannak az embereik. 

Krasznai József, a zámolyi romák képviselője erőteljesen vitatkozik ezzel az állítással. Elmondása szerint nemrég járta be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét keresztül-kasul, minden településen tartott gyűlést, és – mint mondja – "az egy nagy tévedés, hogy a romák a Fideszre fognak szavazni. Én ki merem jelenteni, hogy nem fognak a Fideszre szavazni, mert a Lungo Dromnak nincs bázisa. Ezek úgy csinálták a lungo dromos szervezeteket, hogy összehívtak tíz cigányt, ígértek nekik ilyen nyúltenyésztő programot, támogatást, és megcsinálták a lungo dromos szervezetet, és lám ott lakik, mondjuk, hatszáz ember, és ők már azt hiszik, hogy az a hatszáz ember, az a Lungo Drom tagjai közé tartozik, de erről szó sincs." Krasznai meg van győződve arról, hogy a Fidesz azért kötött választási szövetséget Farkas Flóriánékkal, hogy "legyen kit mutogatni az Európai Parlamentben, az Európai
Tanácsban, Brüsszelben meg mindenhol, hogy lám, ez az első olyan párt, aki felkarolta a cigányokat". 

Farkas Flórián a paktum megkötésekor a roma vezetők között végzett felmérésekre hivatkozott, melynek alapján úgy döntöttek, hogy a jobboldalt választják. A zámolyi romák szóvivőjét ezt követően több helyi szervezet is megkereste a Lungo Dromból, hogy ők nem is tudtak az egyezségről, és eszük ágában sincs a Fideszt támogatni. Horváth Aladár szerint a Fidesz–LD-paktummal a cigányszervezet, "mint egy kártyavár omlott össze". A Lungo Drom felső vezetése – mondja a polgárjogi vezető –, akik jól megélnek ebből a szövetségkötésből, már régen nem a cigányok között laknak, azok a helyi vezetők pedig, akik ott élnek a cigánytelepeken és falvakban, nem tudják megmagyarázni a cigányoknak, hogy nekik Csurkával kell nemsokára parolázni.

Virág Albert, a Komárom-Esztergom megyei Lungo Drom elnöke – aki Kövér Lászlót nyilvános bocsánatkérésre szólította fel – szintén úgy tudja, hogy cigányberkekben minimális a Fidesz támogatottsága. Szerinte maximum három megye írta alá Farkassal együtt az egyezséget, ők példának okáért szintén nem tudtak róla. Állítólag nem is tájékoztatták a megyei elnököket, a tévéből szereztek tudomást a szerződésről. Ami pedig kompetenciáját illeti, Virág elmondta, hogy március 17-én egy dorogi nagygyűlésen újabb négy évre megválasztották a küldöttek, nála "a jegyzőkönyv, pecsét, az elnökség névsora, külön irodaszemélyzettel, minden, tehát a dolog nem ilyen zsebpapírokkal működik". Egy biztos – mondja az elnök –, Magyarország cigánysága be van csapva, és "a Flóri állítja egymással szembe a cigányokat, de a Fideszt mi akkor se támogatjuk, se Komárom-Esztergom megye, se Győr-Sopron megyében, se Veszprém megyében, se Tolna megyében és a többi". Farkas Flórián egyébiránt annak köszönheti a népszerűtlenségét Virág szerint, hogy két éve a megye felé sem szagolt, viszont a nevükben alkut mer kötni a Fidesszel úgy, hogy senki sem támogatta. Virág a háromszázezer romaszavazatról Krasznaihoz hasonlóan gondolkodik: "Olyan nincsen, hogy az meglesz, hát a megyéből nem lesz harminc ember." A roma aktivista, aki bevallása szerint azért nem országos cigánykisebbségi képviselő, mert "a Flóri nem szereti, ha két okos ember van együtt", országosan maximum ötezer cigányszavazatot jósol a Fidesznek. "Annyit tudok mondani magának, hogy ment a bundázás mindenhol, ígértek nekik uborkafelvásárlást, meg ehhez hasonlót a cigánytelepeken, és így adták oda a kopogtatós papírokat, és így gyűjtötték, amelyiknek kellett" – meséli az elnök. Nagy aratás azonban aligha volt, hiszen a Hetek értesülései szerint fideszes körökben fel voltak háborodva, amiért Farkas nem hozta a megígért százezer kopogtatócédulát. 

És hogy merre is orientálják az LD önálló életre kelt megyei elnökei a cigányságot? "Most volt Medgyessy Péternek a felesége nálam, meghívtam, és nagy ünnepély volt lenn a cigánysoron. Mi az MSZP-t támogatjuk. Nem titok nyilatkozni. Én nem mondom senkinek, hogy kire szavazzon, mert ha bemegy a fülkébe, azt húz le, akit akar" – foglalta össze érveit Komárom-Esztergom megye LD-vezetője.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!