hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Új fiúk mozija
Fidelitas: Beszéljenek az évek

2002. 03. 31.
Az újabban szinte csak a volt szocialista ünnepségek "másképp ünneplésére" szakosodott Fidelitas ezúttal a forradalmi ifjúsági napokra emlékezett a Szindbád moziban. A Fidesz ifjúsági tagozata által bemutatott Régi idők szocija címet viselő rövidfilmmel azonban nemcsak az "átkos" rendszer pártfunkcionáriusait tették nevetségessé, hanem saját magukat is.



Rogán Antal. Azt hiszi, vicces Fotó: Vörös Szilárd

Rogán Antal, a Fidesz alelnöke falujának plébánosát, a megboldogult Rezső atyát idézte meg egy vicc erejéig bevezetőjében, majd rátért a rendezvény igazi céljára: a kommunizmus és az MSZP ikerítésére. "Isten óvjon minket azoktól, akik azt mondják, hogy tizennégy nap múlva önöké az ország" – próbálkozott újabb szakrális frázissal a képviselő, és arról igyekezett meggyőzni hallgatóságát, hogy "sokkal többen vagyunk, akik nem hiszünk nekik". Sorainak zárásakor Rezső atya húgának fia is előkerült, aki egy dakota mondást üzent Medgyessy Péternek: "Nem lehet sokáig nedves gatyával friss pelenkát reklámozni." 

Tőkéczky László egyetemi tanár gyors áttekintést adott a "régi szocikról", és reményét fejezte ki, hogy a kommunisták által épített világ hangulata talán most, tizenkét év után végre el fogja hagyni az országot, kvázi a Fidelitas anyapártja diadalmaskodik a választásokon.

A filmvetítés előtti utolsó mozzanatként Nyitrai Zsolt, a mozgalmisták alelnöke ismételte meg a jól bevált demagógiát, miszerint a régi idők szocijai egybeesnek a maiakkal, és hasonlóan nagy marhaságokat mondanak. 

A szakmailag meglehetősen gyengécskére sikeredett produkció ezek után megpróbálta bemutatni az MSZP mai arcait az MSZMP idejéből, de a végeredmény nem lett annyira dehonesztáló, mint amenynyire szerették volna. Alapos a gyanú: vagy nem volt rá elég idejük a készítőknek, vagy nem találtak kellően bombasztikus kópiákat a királyi tévé archívumában, esetleg a mostani kormány tagjainak pártállami múltját "titkosították" helyette a felvételek közül. Kádár János, Grósz Károly, Németh Miklós és Csehák Judit mellett feltűnt még Horn Gyula, Kiss Péter és Medgyessy Péter is, utóbbiak azonban meg sem szólaltak, vagy csupán egy mondatot ismételgettek, amit a készítők Árkus József Parabolájához hasonlóan különböző propagandisztikus blődlikhez vágtak be kommentárként. Az alkotás még egy vaskos tapsot sem tudott kicsikarni a szűk kör? közönségből. Kérdés, hogy nem lett volna-e egyszer?bb bemutatni a "régi idők szocijai" helyett a Fidesz-vezetők és -kormánytagok hatványozottan nagyobb ív? fordulatát a KISZ-től a liberalizmuson keresztül egészen a Szent Koronáig? De.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!