hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Centrumban a mérsékelt hang
Mi nem megosztani akarjuk az országot

2002. 03. 03.
A parlamenti küszöb átlépése a célunk – hangzott el hétfőn egy pécsi sajtótájékoztatón, ahol Kupa Mihály elnök bemutatta a Centrum Párt baranyai jelöltjeit, akik között a nyugdíjas bányásztól az orvosig több társadalmi réteg is képviseltette magát. Amolyan igazi kampánykörúton, kellemes programok keretében ismerkedtek a párt vezetői a baranyai polgárokkal.



Kupa Mihály. Centrumban Fotó: 168 óra

Kupa a sajtótájékoztatón ismertette pártja jelenlegi helyzetét, céljait. Mint mondta, egyes közvélemény-kutatók a biztos szavazók táborában jelenleg három-négy százalékra becsülik pártja támogatottságát, amely a hozzájuk érkező visszajelzésekből ítélve áprilisig még növekedhet. A párt a 176 választókerület többségében tudott jelöltet állítani, kopogtatócéduláik begyűjtése pedig jól halad. Az elnök véleménye szerint országos listát mindenképpen, megyei listákat pedig a legtöbb helyen tudnak majd állítani. Bizakodóak a parlamentbe kerülést illetően is. Kupa kiemelte: pártjuk a tisztesség, szeretet és szakmaiasság jegyében jött létre a társadalom lelki, anyagi gyarapodásának értékrendjéért.

A Hetek kérdésére válaszolva Kupa Mihály kijelentette, hogy nem kívánják a magyar társadalmat kommunistákra és nem kommunistákra, a múlt, illetve a jövő erőire osztani. "Nem megosztani, hanem egyben tartani akarjuk az országot. A múlt tapasztalataiból kiindulva akarjuk felépíteni a jövőt." 

Baranyában mind a hét választókerületben állítottak jelöltet. Helyi jelöltjeik között vannak ismertebb és kevésbé ismert személyek, akik talán most először vesznek részt komolyabb politikai megmérettetésben. 

A sajtótájékoztató után Pécs belvárosában "kampánysétáltak" a párt vezetői és helyi jelöltjei, melynek során Kupa Mihály és kísérete több helyi polgárt is leszólított, bementek több üzletbe, és baráti beszélgetésbe elegyedtek az emberekkel. Fontosnak tartották még a programjuk során, hogy egy rövid megbeszélést is közbeiktassanak Mayer Mihály megyéspüspökkel, akivel többek között a törvényalkotási folyamat javításának feltételeiről, a kisebbségiek vallásgyakorlásának problémáiról, valamint a katolikus egyház működésének gondjairól beszélgettek, egyben kérték a kapcsolattartás további lehetőségét a püspöktől.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!