hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A március 15-ei állami ünnepségek költségei

2002. 03. 16.
A március 15-ei állami ünnepségek színhelye Budapest mellett három kormánypárti vezetés? város: Gödöllő, Pápa és Karcag. Mindez összesen nettó 300 millió forintba kerül az Országimázs Központnak, melynek tájékoztatása szerint az ünnepségek megvalósulási költsége nettó 117 milliót, a művészeti és kommunikációs költségek nettó 113 milliót, az úgynevezett háttérfeladatok nettó 71 millió forintot igényelnek. 

Az ez évi központi ünnepségek lebonyolításában 3753-an vesznek részt. Az ünnepi eseményeken lesznek huszárok, díszszemlék, színpadi előadások és fúvós zenekarok. Lapzártánkig a Magyar Televízió Rt. és a Nemzeti Színház vezetői még nem írták alá a szerződést a teátrum nyitóelőadásának közvetítéséről. A nap fő eseménye, hogy a Nemzeti Színház premierjét, Madách Imre Az ember tragédiája cím? drámájának bemutatóját az M1 és a Duna Televízió is élőben közvetíti. A Nemzeti Színház 20 millió forintot kért a díszbemutató közvetítéséért, melynek kifizetésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma vállalt garanciát. Összesen 12,1 milliárd forintba került 1998-as áron az új Nemzeti Színház létrehozása. Borókai Gábor a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón elmondta: az épület 8,8 milliárd forint költséggel készült el, a színpadtechnika pedig 3,3 milliárd forintot igényelt. Lapzártánkig kérdéses volt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz-e a premieren. Fotó: Somorjai L.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!