hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kakaskodó fiatalok
Megzavart szocialista kampány Sopronban

2002. 02. 24.
Szélsőséges nézetekkel és szuronyos puskával felfegyverzett, kakastollas csendőregyenruhába bújt fiatalember zavarta meg tucatnyi társával Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt soproni találkozóját a város polgáraival. A lyukas nemzeti szín? lobogót lengető és bekiabálásaikban a Horthy-időket éltető társaság felbukkanása a választási kampány eldurvulásának újabb fejezetét nyitotta meg Kránitz László, helyi MSZP-s képviselőjelölt szerint. 



Soproni rendzavarás: pökhendi fiatalok, megdöbbent polgárok Fotó: PF.

Vidéki kampánykörútjának első helyszíneként Medgyessy Péter – Kovács László pártelnök társaságában – kedden Győr-Moson-Sopron megyébe látogatott. Az út harmadik állomása, Sopron tartogatta az igazi meglepetést a szocialista stáb számára. A helyi vállalkozókkal és a sajtó képviselőivel való találkozón Medgyessy kijelentette, hogy a Fidesz és a szélsőjobb részéről megfogalmazódó rágalmakkal, atrocitásokkal szemben az MSZP a korábbinál elszántabban veszi fel ezentúl a harcot, és minden törvény adta lehetőségével élni fog annak érdekében, hogy a választási kampány hangneme visszakerüljön a megfelelő mederbe. A két politikus a rendezvény résztvevőinek gyűrűjében e sajtótájékoztatót követően kivonult a város történelmi hűségét szimbolizáló zászlóhoz, ahol a kötetlen beszélgetésre invitált lakosok várták őket. A mintegy hétszáz érdeklődőt itt kezdte molesztálni az a néhány fiatal, akiket – az egyik résztvevő beszámolója szerint – a háttérből három-négy korosabb aktivista irányított. Kránitz László lapunknak kifejtette, megdöbbenti, hogy az a fenyegetettség, amelyet eddig csak a fővárosi MSZP érzékelt, mostanra Sopronba is "begyűrűzött". A szocialista párt helyi elnöke úgy véli, ezek után nem túlzás azt feltételezni, hogy a jelenség nem egyedi, lokális probléma, hogy országosan szervezett, és hogy – hallva a jobboldal tervezett tiltakozó tüntetéseiről – nem az utolsó ilyen jelleg? atrocitás volt a választásokig. Mint mondta: "Ez a megfélemlítő stílus nem volt jellemző a korábbi választási küzdelmekre." Az érintettek panasszal fordultak a város választási bizottságához, és feljelentést tettek a rendőrségen ismeretlen tettes ellen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!