hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A csontkovács életveszélyes
A manuálterápiás irkutszki kiropraktor

2002. 01. 27.
A vártnál enyhébb ítélettel fejeződött be a héten a Kecskeméti Megyei Bíróságon az a maratoni per, melyben Jurij Csisztjakov orosz származású csontkovács azért került a vádlottak padjára, mert egyik paciensének kezelés közben eltörte a lábát. 

A bíróság megállapította, hogy Csisztjakov elkövette a maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségét. Tettéért akár három év szabadságvesztést is kaphatott volna, a szakértői vélemények megérkezte miatt elhúzódó eljárás végén azonban az ítélet csupán 120 ezer forint pénzbírság. A csontkovács ma is fogadja betegeit. 

A kárvallott, a 37 éves Kása Zoltán művezetőként dolgozott a kezelésig a helyi borgazdaságban, azóta rokkantnyugdíjas. Kása Zoltán hetényegyházi fiatalember még 1995 őszén kereste meg csípőizületi fájdalmakkal – felesége rábeszélésére – a Kecskeméten rendelő Csisztjakovot. Mivel a gyógyszeres kezelés nem enyhítette fájdalmát, arra gondoltak, hogy bár nem hisznek az alternatív gyógyászatban, megpróbálják, rosszabb úgysem lehet. Tévedtek. Az irkutszki kiropraktor már az első kezelés alkalmával iszonyú kínokat okozott újdonsült paciensének, és a beteg unszolására sem volt hajlandó megnézni azokat a röntgenfelvételeket, amelyek a fájó testrészről készültek. Pedig ha egy pillantást vetett volna a tradicionális orvoslás e manifesztációira, az alátámasztotta volna a kíméletes bánásmódot. Azon ugyanis jól látszódott, hogy a bal combnyak rövidebb, illetve, hogy elbillent helyzetben van. Ehelyett Kása Zoltánnak már az első terápia alkalmával sikerült hason fekve szemügyre venni a kopottas szoba plafonját. Második nap a kíntorna hirtelen véget ért. A terápia csúcspontjaként Csisztjakov a beteg bal térdét jobb vállához csavarta, amikor is Kása Zoltán előtt elsötétült a világ. Rosszul lett, több percig kellett élesztgetni a fájdalomtól elájult embert. A megyei kórház ortopéd sebészeti osztályán megállapították, hogy combnyaktörést szenvedett, és megműtötték. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy Kása Zoltán bal combfején még korábban ízületivég-leválás történt, mely nem gyógyult meg teljesen, hanem kötőszövettel kitöltött álízület jött létre. A kezelés eredményeként ez a kötőszövet szakadt el, majd a combfej kimozdult, az azt tápláló erek pedig elszakadtak. A szakértő szerint egyértelmű, hogy a kezelés következménye a maradandó fogyatékossággal járó állapot.

Kása Zoltán Hetényegyházán él, 37 éves, rokkantnyugdíjas, felesége tartja el, együtt nevelik két gyereküket. Amíg lehet, kihúzza bottal járva, aztán – mondta ő maga – úgy negyven felé majd csípőprotézist kell beépíteni számára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!