hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs paktum a Fidesszel
Interjú Béres Bélával, az FKgP alelnökével

2001. 12. 09.
– Jobboldalról Önöket folyamatosan az a vád éri, hogy szoros együttműködést igyekszenek kialakítani az MSZP-vel. Ugyanakkor a baloldalon azt rebesgetik, hogy Torgyán József valamiféle alkuba bocsátkozott a miniszterelnökkel, amely nyomán ejtették a fia ellen felhozott vádakat. Megtudhatnánk, hogy mi áll a háttérben?– Bátran kijelenthetem, semmiféle alkut nem kötött sem a párt, sem az elnök úr a miniszterelnökkel, vádalkuról pedig végképp szó sem lehet. Nem úgy ismerem az elnök urat, mint akit zsarolni lehetne, éppen ezt bizonyítja, hogy még a fia ellen intézett támadások sem tudták meghátrálásra kényszeríteni. Ez egy koncepciós eljárás volt, aminek a végén bebizonyosodott az ártatlanság. Egyébként is, meg kell nézni, hogy ki az, aki igazán jobboldali a mai politikai palettán. A Fidesz az egy ideiglenesen jobboldalon tartózkodó, úgy is mondhatnám, jobbra küldött párt. Egyetlenegy célja van, hogy felzabálja, tönkretegye az igazi nemzeti keresztény-konzervatív pártokat. Így tett az MDF-fel, a kereszténydemokratákkal, majd a Kisgazdapártot is megpróbálta, azonban ez a torkán akadt. A mi fogalmaink szerint a Fidesz egy balliberális párt, amelynek meghatározott küldetése van, a jobboldal szétverése. Azt pedig, hogy az MSZP-vel kokettálunk, a Fidesz terjeszti, hogy az ő esetleges nagykoalíciós alkudozásairól elterelje a figyelmet.– Mi az oka annak, hogy Torgyán elnök úr az utóbbi három hétben szinte hallgatásba burkolózott, és közel sem szerepel annyit a közéletben?– Ez a korán indult politikai kampánynak tudható be, hiszen a Fidesz és az MSZP egymást akarja tönkretenni, ennek köszönhető, hogy lekerültünk a napirendről. Mi ebben nem kívánunk részt venni.– A következő évi választásokon van-e olyan potenciális jelölt, akivel szorosabb együttműködést terveznek? Szóba jöhet újra egy koalíciós megállapodás?– A párt az Alkotmánynyal és a választási törvényekkel összhangban egyedül kívánja megmérettetni magát. Az, hogy melyik párt lesz az, amelynek az eszmeisége és programja közel áll a Kisgazdapárthoz, az még a jövő titka. Egy biztos: az április 7-ei első forduló után kiderül, hogy a mandátumok maximalizálása érdekében kikkel tudunk együttműködni.– Ha jól értem a szavaiból, Önök biztosak abban, hogy a köztársasági elnök április 7-re írja ki a választások első fordulóját.– Igen, biztosak vagyunk abban, hogy ez így fog történni. Lehetne egy másik áprilisi nap is, de a húsvét "eufóriáját" biztos ki akarja használni a kormány.– Több kísérletet tettek a Kisgazdapártból kiváltak egy ellentábor megalakítására. Ez eddig nem járt sikerrel. Jelentenek-e bármiféle veszélyt ezek az FKgP-re?– A megélhetési árulók, ahogy én nevezem őket, a Fidesz vezetésével cselekszenek egy-egy Fidesz által megígért mandátum reményében, azonban nagy csalódás fogja őket érni, mert a jutalom el fog maradni, hiszen a Fidesz soha semmilyen ígéretét még nem tartotta be. Ezek az úgynevezett politikusok el fognak tűnni a politika süllyesztőjében. Fantomszervezeteiket pedig csak arra használja a Fidesz, hogy a kopogtatócédulákat összeszedjék előlünk. Erre azonban mi időben figyelmeztetjük választóinkat.– Egy újabb kisgazda politikust, név szerint Dán Jánost illettek súlyos vádakkal az elmúlt napokban. A képviselő fiktív számlákkal fedezte parlamenti költségtérítését. Miként vélekednek ezekről az állításokról?– Egyértelmű, hogy politikai célzatú a támadás. Az egyik legnagyobb újraválasztási eséllyel induló képviselőnket próbálják makói választói előtt lejáratni, de úgy vélem, ez a kísérlet a visszájára fordul, hiszen a képviselő úr népszerűsége ettől csak növekedni fog.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!