hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szobrot Schlechtnek

2001. 11. 04.
Szégyen és gyalázat, hogy Schlecht Csaba, ez a becsületében többszörösen megtiport, igaztalanul megvádolt ártatlan honpolgár még mindig nem kapott semmiféle kárpótlást az őt ért meghurcoltatás miatt. Sem anyagi, sem erkölcsi, sem semmilyen kárpótlást! Ezt nem tűrhetjük tovább!

Csak emlékeztetőül: Schlecht Csabát, ezt a feddhetetlen állampolgárt azzal vádolták meg, hogy tizenvalahány Fidesz-közeli céget adott el ismeretleneknek, a cégeket terhelő több százmilliós köztartozással együtt! Vagyis, hogy a cégekkel együtt eltüntette a tartozásokat is. Elképesztő, arcátlan hazugság! A cégek és az adósságok nem tűntek el! A vevőknél vannak! A vevők pedig egyáltalán nem ismeretlenek, pontosan tudjuk, kik ők: a sötétben bujkáló Joszip Tot és a még sötétebben bujkáló Kaya Ibrahim, akikről köztudott, hogy kéjes örömüket lelik több százmilliós tartozások nyakukba szakadásakor. Senkit ne tévesszen meg, hogy ez a két nagyon sötétben bujkáló azt hazudta, hogy soha nem vettek semmilyen céget az ártatlanul meghurcolt Schlecht Csabától, sőt, még csak nem is jártak Magyarországon! Pontosan ez bizonyítja, milyen veszélyes maffiózókkal állunk szemben. Ezek olyan kiterjedt nemzetközi bűnbandahálózatot tartanak fenn, hogy még csak ide sem kell utazniuk néhány százmillió forint mínusz megvételéhez. 

De térjünk vissza Schlecht Csabához, idősebb Orbán Győző idősebb fiának barátjához. Ehhez a jogaitól megfosztott, űzött vadhoz hasonlatossá tett, becsületes polgártársunkhoz, aki szinte némán tűrte a megaláztatást, hagyta, hogy hozzá nem méltó emberek vizslassák lépteit, keresve, hogyan veszejthetnék el őt. Ennek a színigaz, lelkében oktalanul és jogtalanul meggyötört embernek az volt minden "bűne", hogy értett az üzlethez. Hát ki ne akarna villámgyorsan megszabadulni néhány százmillió tartozástól – ingyen. Hát az a baj, hogy neki sikerült? 

Még szerencse, hogy polgári kormányunk van. Elképzelni is rossz, milyen procedúra várt volna Schlecht Csabára, erre a talpig becsületes magyar emberre, ha éppen nem az eladott cégekhez hasonló Fidesz-közeli kormány és rendőrség működik hazánkban, amely időt és energiát nem kímélve dolgozott az igazság kiderítésén. De most, hogy végre minden tisztázódott, nem állhat meg félúton az igazságszolgáltatás! Csonka igazság nem igazság! Követeljük, hogy az ártatlanul besározott Schlecht Csabát az első adandó alkalommal részesítsék a legnagyobb állami elismerésben – a minimum egy őt ábrázoló egészalakos köztéri szobor, esetleg dakota lóval –, és az adófizetők pénzéből térítsék meg számára a sötétben bujkáló Joszip Tot és Kaya Ibrahim által ellopott cégeinek piaci értékét! Plusz áfa. (Sz. F.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!