hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pintér a tüzet is megvonná
Megéri lassabban oltani

2001. 11. 18.
A tűzoltók járulékmegvonásai és -kifizetései körüli vitákat ma már nagyon kevesen kísérik figyelemmel, mivel az az idén nyáron történtek óta szinte követhetetlenné vált. Ez év júniusában végre mindkét fél (tűzoltószakszervezetek–Belügyminisztérium) számára kedvező megállapodás köttetett, amely a már több éve folyó pereskedések és sárdobálás végállomását jelenthette volna, ám röpke tíz nap alatt kiderült: korai volt ünnepelni.

Miután a Legfelsőbb Bíróság tavaly nyáron jogerős ítéletében kimondta, hogy a tűzoltó-szakszervezet által régóta perelt délutáni és éjszakai pótlék a 1996. évi XLIII. törvény értelmében jár a tűzoltóknak, és azt 1997. november elsejéig visszamenőlegesen ki kell fizetni számukra, Pintér Sándor belügyminiszter – aki korábban végig ellenezte a kifizetést – hirtelen evidenciaként kezdte kezelni az ügyet. Mindöszsze annyit tett még hozzá, hogy a tűzoltók önkormányzati alkalmazottak, fizessék ki tehát őket az önkormányzatok.

Gálos Imre, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke úgy emlékszik, hogy az önkormányzati testületek, a BM és a tűzoltó-szakszervezetek is felkértek egy-egy független jogi szakértőt, állapítsa meg, kinek kell fizetnie. 2000 októberében mindhárman a költségvetést jelölték meg jogértelmezési szakvéleményükben. Ekkor következett a BM újabb furfangja: rendben, kifizetjük az elmaradt pótlékot neked, kedves önkormányzat, de előbb írd alá, hogy azt 2002 januárjától te fizeted. Szakszervezeti vezetők teljes értetlenséggel állnak az előtt, hogy miként volt képes a minisztérium elérni, hogy a főváros kivételével valamennyi (94) tűzoltósági állománnyal rendelkező önkormányzat aláírjon egy ilyen nyilvánvaló "csőbehúzást". Liszka Zoltán, a Fővárosi Tűzoltók Szakszervezetének elnöke a "megfelelő jogi háttér hiányának" és "a sok fideszes önkormányzatnak" tulajdonítja az alku "sikerét".

Mihelyst Pintér megtudta, hogy a tűzoltók éjszakai pótlékát fizetnie kell, – korábbi ígéretéhez hűen – megvonta a veszélyességit. Mivel azonban ezt "holnaptól nem jár" stílusban nem lett volna lehetséges keresztülerőltetni a szakszervezeteken, továbbá a sajtóban is hatalmas felháborodást váltott volna ki, a belügyminiszter jogi tanácsadói a módosítást olyan formában tárták a szakszervezet elé, amely a havi fix 13 770 forintos bruttó összeget ugyan (elvileg) nem vonja meg, de órabérre osztja, megfelezi, és vonuláshoz köti. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha abban a hónapban nincs riasztás – és így vonulás sem –, akkor ez a pótlék sincs. A szakszervezetek öszszedugták a fejüket, és két feltétellel belementek a "játékba": 1. a veszélyességi pótlék órabére maradjon a régi, 2. ez a változtatás három évig ne legyen módosítható, cserébe a szakszervezetek lemondanak a már régóta húzódó készenléti pótlék elmaradása miatti perükről. Pintérék ajánlatába azért nem volt nehéz beleegyezni, mert rájöttek, hogy a módosítás csak a "nyolcórás állományt" érinti, a vonulósokat nem. Tanakodás, mosoly, végül ez év június 19-én aláírás következett. 

Miután a Magyar Közlönyben is megjelent a kormányrendelet módosítása, és a szakszervezetek nyilatkozataikban abbéli örömüknek adtak hangot, hogy a vonulós állományt nem érintik a változtatások, a BM-ben hangos csörömpöléssel leesett a tantusz: át lettek ejtve. Pintér ezután egy július végi kihelyezett kormányülésen mindenfajta szakmai és szakszervezeti egyeztetés nélkül beterjesztette indítványát a kormánynak, most már a vonulós állományra is kiterjesztve. A 24-48 órás váltásban dolgozó vonulós tűzoltóknak így havi 90 órát "kell" akcióban lenniük ahhoz, hogy pénzüknél legyenek.

A Gálos-féle szakszervezet mintegy 1200 tűzoltó részvételével 72 órás demonstrációt szervezett múlt héten a Parlament előtt. Gálos elmondta: "A megmozdulás elérte célját, mivel a BM-ben korábban elbagatellizált tiltakozó levelünk, amelyben a június 19-ei szerződés megszegése ellen tiltakoztunk, végre az illetékesek kezébe került." Gálosék megalázónak tartják, hogy – a kormányrendelet értelmében – tűzoltónak lenni "nem veszélyes" mesterség. A Liszka-féle szakszervezet pedig az Alkotmánybírósághoz fordult, és polgári peres úton is bíróság elé kívánják citálni Pintért, mivel nyári manővere óta nem tartják szavahihető embernek, ezért nem hajlandók tárgyalni vele, és ez az oka annak is, hogy nem csatlakoztak a Gálos szervezte demonstrációhoz – mondta el a Heteknek Liszka Zoltán. A veszélyességi pótlék órabérré degradálását Liszka azért ítéli tarthatatlannak, mert az "súlyosan károsítja a lakosság és a tűzoltók bizalmi viszonyát, hiszen egy betelefonáló számára a tűzoltóautó mindig késik, amit ezután azzal magyaráznak majd, hogy a tűzoltók nem voltak motiváltak a gyorsaságra, mivel órabérben dolgoznak."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!