hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csendőrséget akar a MIÉP
Franka szerint Európának már nincs szüksége baloldalra

2001. 09. 30.
Őszinte, baráti légkörű, náci kampánygyűlést tartott a MIÉP Hatvanban. Franka Tibor képviselőjelölt – szervesen illeszkedve pártja stratégiájához – minden eddiginél továbbmenve zsidózott, cigányozott. A választókkal megpróbálta elhitetni, hogy az ország sorsának jobbra fordulása kizárólag a MIÉP hatalomra kerülésétől függ, és e siker függvényében többek között olcsó hitelt, a multinacionális cégek megadóztatását, a privatizáció felülvizsgálatát és a főállású anyaság bevezetését ígérte hallgatóságának. Ez utóbbit természetesen csak a "magyar" nőknek. 

A MIÉP úgy kalkulál, hogy a jövő évi választásokon a Fidesz és az MSZP mellett az SZDSZ is bekerül a parlamentbe ("behozzák a zsidók"), így Csurka pártja szükségképpen felértékelődik Orbánék előtt, már amennyiben a Fidesz a kisgazdákhoz és a demokrata fórumhoz hasonlóan be nem darálja őket is. Ennek megakadályozása érdekében a MIÉP most olyan messzire megy a szélsőjobboldali ideológiák terjesztésében, ahová – terveik szerint – a Fidesz már nem meri követni. Így remélik megőrizni saját választóikat, s ez a magyarázata annak, hogy miért becsmérelte alpári stílusban az összes parlamenti pártot Franka szerdai kampánygyűlésén.

Pedig a rendezvény kedélyesen kezdődött, addig legalábbis az volt, amíg a több mint fél órát késő főszereplőre vártunk. Julika, a városi párt helyi aktivistája friss hírekkel szolgált ("Képzeljétek, kirúgták a Hétből a Siklósi Beatrixot, azt a pisze orrú nőt, aki mindig kiállt a Csurka úr mellett."), a Pannon rádióból kétszer is bejátszották, hogy Kovács László nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni Csurkával a médiahajón, a hírek közti réseket pedig sercegő katonazenékkel töltötték ki, a harmincas-negyvenes évek legnagyobb slágereiből (Kolozsvár is újra magyar város lesz stb). Az előadás részletezése előtt meg kell említenem, hogy az adófizetők pénzén fenntartott városi könyvtárban a Horthyt népszerűsítő könyvek mellett immár horogkereszttel illusztrált német nyelv? kazettákat is ajánlottak az érdeklődőknek, és többek közt olyan katonadalokat, mint az Anyám, a Führer jó éjt kíván, Hív a Führer, előre SA, illetve az Adolf Hitler törzsezred indulója. Én is vettem egy fain kazettát, mondta a mellettem ülő kedves arcú néni, miközben befutott Franka.

"A kormányról nem fogunk lekésni" – kezdte beszédét frappánsan, majd ellentétben a meghirdetett programmal (Jobboldali kormány, baloldali sajtó) az Egyesült Államokat ért támadásról kezdett értekezni. A MIÉP szerint a támadás napján négyezer zsidó származású állampogár nem ment be a Világkereskedelmi Központban található munkahelyére dolgozni, ez arra utalhat, hogy tudtak a támadásról, ami voltaképpen "pecsétes jogosítvány" a palesztinok elleni harc fokozására.

Franka előadása emellett alapvetően két részből állt. Az elsőben kifejtette, miért nem érdemes rajtuk kívül másra szavazni, a másodikban elmondta, mit várhatunk egy hatalomra került MIÉP-től.

Nézzük sorban! Az MSZP kommunista, az SZDSZ zsidó, a Munkáspárt a nyugdíjasok utolsó lövése, emellett mindegyik nemzetietlen, hazaáruló. Orbán rendesen kicsinálta Torgyánt, úgy ahogyan megette az MDF-et. Martonyi, aki nem tudta, hogy lesz rendszerváltás, és 89-ben lépett be az MSZMP-be, most feltétel nélkül nyalja Amerika s…-t. Magyarország első embere nem Orbán, hanem külföldi bankárok. A Fidesz most "akarja összeszedni magát, mert még nincs víkendtelkük". Orbánék meghagyják Demszkyt pozíciójában, mert inkább kell nekik a főpolgármesteren keresztül elérhető zsidó tőke, mint a magyarság érdekeit képviselő MIÉP, amelyet nem lehet "megvenni", mint Orbánt az amerikai becsületrenddel.

Frankáék mégis a Fidesszel együttműködve tudják leginkább elképzelni a jövőt, vagy kormánykoalícióban, vagy kívülről támogatva Orbánt. "Ránk kell, hogy szavazzanak, nincs más választásuk" – érvelt Franka a hallgatóságnak, és hogy személyéről is megtudjunk egyet-mást, elmondta például, hogy gyűlöli a "cigány viselkedést" és a "zsidó viselkedést", nem ismeri el Izrael Államot, az amerikaiakat "birka népnek" tartja, és hétvégi telkére nem tudta bevezettetni az áramot, mert az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató német tulajdonosa nem tartózkodik Magyarországon. 

S hogy milyen lenne a MIÉP-jövő? Hatalomra kerülésük esetén azonnal felülvizsgálnák a privatizációt, ha kell, autó menne ki a privatizőrökért, "na nem Volga, valami modernebb". A törvényeket keményen betartatnák, "megjelenhetnének például a csendőrök, mert az nem létezik, hogy egy rendőr gyengébb, mint három cigány". Ezenfelül 4 százalékos lakossági hitelt, az adósságtörlesztés leállítását, visszahívható képviselőket, és – mint a következő parlament kulturális bizottságának reménybeli tagja – magyar nótát, régi operetteket és népzenei tévéműsorokat ígért a MIÉP képviselője.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!