hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Több mint százezer
Aláírások a vallásszabadságért

2001. 04. 14.
Mintegy 150 ezer aláírással és ötven neves közéleti személyiség csatlakozásával zárult le az az aláírásgyűjtés, amely az MKDSZ "szektaellenes" demonstrációjára reagálva az egyházügyi törvény szigorítása ellen indult el március elején. Buda Péter, az Emberi Jogok Határok Nélkül elnevezés? nemzetközi szervezet magyarországi igazgatója szerint nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon a társadalom egy meghatározó része elítéli a vallási toleranciát fenyegető politikát. 



Buda Péter (balra), az aláírásgyűjtés egyik menedzsere Fotó: Somorjai László

Az állam világnézeti semlegességét követelő nyilatkozat aláírói között található többek között: Endreffy Zoltán, Esterházy Péter, Heller Ágnes, Jancsó Miklós, Popper Péter, Kis János, Sajó András, Farkasházy Tivadar és Kőszeg Ferenc is. 

A szervező civil szervezetek megítélése szerint az egyházak közötti különbségtétel elve vezérli a módosítani szándékozókat, amely nemcsak a felekezeteket osztja meg, hanem fölösleges társadalmi feszültségeket is gerjeszt. Inkorrekt lépésnek tartják az MKDSZ részéről, hogy az általuk kezdett gyűjtés március 16-ai hivatalos befejezése ellenére a mai napig folytatják a szignók begyűjtését, sőt nem egy esetben történt olyan is, amikor a vallásszabadság mellett korteskedő emberjogi aktivisták kezéből egyszerűen kitépték a már betelt aláíróíveket, majd elszaladtak vele. Jó cél érdekében ilyen eszközök alkalmazása enyhén szólva is megkérdőjelezhető – állítja Buda, aki a történelmi egyházak és a kormányzat között fennálló politikai-választási szövetséget tartja a lelkiismereti és vallásszabadságra leginkább veszélyes tényezőnek Magyarországon. Beszámolója szerint az összegyűlt aláíróíveket azért Kósáné Kovács Magdának, az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottsága elnökének adják majd át, mert az egyszázalékos felajánlások állami feldolgozása során tapasztalt viszszaélések okot adnak némi bizalmatlanságra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!