hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Koalíciós végjáték
Torgyán immár nyílt lapokkal játszik

2001. 04. 28.
Elemzők elképzelhetőnek tartják, hogy Torgyán József kilép a koalícióból és ellenzéki politizálásba fog. Ellenzéki politikusok szerint pedig Torgyán József hadat üzent a Fidesz-MPP-nek. A forgalomban levő konspirációs elméletek szerint az is elképzelhető, hogy az egyszázaléknyi biztos szavazókat jelentő KDNP éléről leváltják a kormánykoalíciót többször kritizáló Giczy Györgyöt, és helyét a Fidesz-h? Semjén Zsolt egyházügyekért felelős helyettes államtitkár veszi át. A választásokon ugyanis minden százalék számít. 



A kormányzati ciklus kezdetén még egy csapatban fociztak Fotó: archív

"Ma már mindenki előtt világos, hogy a Fidesz elhatározta: a Független Kisgazdapártot éppúgy megsemmisíti, mint ahogy megsemmisítette négy évvel korábban, az 1998-as választásokat megelőzően, a Kereszténydemokrata Néppártot is. (…) Ahhoz, hogy a kétpólusú politikai rendszert a Fidesz kialakíthassa, mindenképpen szüksége van arra, hogy lefejezze a Független Kisgazdapártot, és Torgyán József helyére egy olyan személyt ültessen, aki a kisgazdapártot szétveri, ugyanazon forgatókönyv alapján, mint ahogy az a KDNP esetében is történt" – áll az FKgP internetes oldalán megjelent szövegben. A pénteken utcára kerülő – Torgyán József pártelnök által főszerkesztőként jegyzett – Kis Újságban a cikk név nélkül jelent meg, ez azt is jelentheti, hogy az szerkesztőségi, azaz pártelnöki vélemény. 

A Fidesz első indulatból erre úgy reagált: "Elmeháborodott feltételezéseken alapuló cikkekre sem most, sem a jövőben nem kívánunk reagálni." Ezt Farkas Attila, a Fidesz sajtófőnöke mondta az MTI érdeklődésére. A szóvivő egyébként ritkán szokott megszólalni, általában abban az esetben nyilatkozik, amikor a párt felső vezetéséhez tartozó politikusok nem kívánnak "beszállni" egy nyilatkozatcsatába. 

Répássy Róbert, a Fidesz-MPP frakcióvezető-helyettese sem értékelte bővebben a Heteknek a Kis Újság feltételezését. Mint mondta, minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a Fidesznek az az érdeke, hogy koalíciós partnerei öt százaléknál jobb eredményt érjenek el, hiszen, ha nem érik el, akkor azok a jobboldali szavazatok elvesznek. Előállt az a helyzet, hogy arra a néhány százezer szavazatra is szüksége lehet egy következő kormányalakításnál. A politikus hangsúlyozta: "Eleve nem értek egyet azzal, hogy nekünk ez lenne a szándékunk, és nem is tartom logikusnak. A kisgazdapártnak kell magyarázatot adni erre az állításra, érdeklődve várom én is a fejleményeket." Lendvai Ildikó, az MSZP elnökségének tagja lapunknak kifejtette: "Torgyán József új taktikát választott, és nyíltan kimondja azt, amit amúgy is mindenki tudott, hogy a Fidesz csapdát állított neki, amibe – persze nem méltatlanul, és nem hibátlanul – bele is gyalogolt. A kérdés ezek után az, hogy Torgyán nyíltan szembefordul-e Orbánnal, vagy ez a cikk csak egy nyomásgyakorló eszköz egy kulisszák mögötti zsarolásra, amelyben Torgyán József majd kap valamit, hogy ezután hallgasson" – vélte a politikus asszony. 

Böhm András, az SZDSZ ügyvivője szerint gyakorlatilag Torgyán József nyíltan hadat üzent Orbán Viktornak. "Az elmúlt napokban több nyilatkozatából is látható volt, hogy kezdi a Fideszt felelőssé tenni a miniszterei őt ért bírálataiért. Ha az FKgP engedi lefejezni a pártot, ahogy a cikkben áll, az a pártot minősíti, mint ahogy az eddigi események is az FKgP politikai kultúráját minősítik – tette hozzá Böhm András, aki szerint Torgyán esetleges kilépése vagy bennmaradása már érdektelen a kormányzás szempontjából. – Sem a kormány összetételén, sem a költségvetésen nem kell változtatni, így nincs szükség az FKgP-re mint koalíciós partnerre.

Lányi Zsolt, a platformos kisgazdák elnökjelöltje szerint az FKgP mélyrepülésének az oka az, hogy "ugyan a párt történelmi lehetőséget kapott a koalíción belül a kormánytól, a miniszterelnöktől, de az FVM csúcsminisztérium élére a kisgazda elnök, dr. Torgyán József került. A nagyon jelentős, sok százmilliárd forintforrással rendelkező tárca meg tudott volna valósítani jelentős részt az FKgP programjából. Ez elmaradt. A klientúra – viszonylag kevés ember – nagyon sok-sok milliót vagy milliárdot kapott, és ezáltal a kisgazdapártra szavazó szavazóbázis, illetve a tagság nagy része, a vidéki és városi kisemberek elfordultak a párttól."

Arra a kérdésünkre, hogy nem az okozta-e az eróziót, hogy "elfogyott" a hatalom és a pénz – aminek következményeként eltűntek a barátok is – Lányi nemmel válaszolt. Szerinte a barátok nem tűntek el, azok most is ott vannak, ez a kör csak pár embert jelent. Lányi szerint nem a Fidesz "intézte el" Torgyánt, hanem éppen lehetőséget biztosított a csúcsminisztériummal számára. Torgyán olyan rosszul sáfárkodott, hogy Orbán Viktor azt mondta, le kell mondania, és kirúgta a miniszterségből. 

Horváth Béla egykori kisgazda szóvivő szerint Torgyán József az MSZP-vel kíván 2002 után koalíciót kötni, ennek szellemében próbálja – durván szembefordulva koalíciós partnerével – a Fidesz-ellenes hangulatot szítani a kisgazdapárton belül, a képviselőcsoport tagjai között. Ezt szolgálja a Kis Újság-cikk. 

Torgyán József személyéhez h? kisgazdákat is szerettünk volna megkérdezni, több interjú is egyeztetve volt, azonban a május 5-ei gyűlésre hivatkozva a politikusok lemondták az interjúkat.

Enyedi Zsolt politológus úgy véli, hogy Torgyán Józsefnek és csapatának kezd elegük lenni abból, hogy a Fidesz levegőnek nézi őket, és készülnek arra, hogy adott esetben a választási kampány során nem mint a kormány egyik oszlopos tagja, hanem mint a Fidesszel szembeni elégedetlenségből szintén hasznot húzó párt próbáljanak meg néhány százalékot összeszedni. A szakértő szerint a Fidesz valószínűleg nem hajlandó a kampányban közvetlen segítséget nyújtani Torgyánék csapatának. Márpedig, ha nem kapnak segítséget a Fidesztől, de ugyanakkor kormányellenes érzelmeket sem tudnak képviselni, akkor nagyon kevés háttere marad a pártnak. Török Gábor politológust meglepte a kisgazda álláspont. Szerinte személyes része a történetnek, hogy Torgyán József számos pofont kapott az elmúlt félévben a Fidesztől, miközben 1998–2000-ig még egyenrangú partnere volt Orbánnak. Ez a helyzet azonban fokozatosan megváltozott, a pártelnök tulajdonképpen elvesztette mindenféle befolyását a kormányzati munkára. Ezek a személyes okok valóban azt mutatják, hogy Torgyán József gondolhat a koalícióból való kilépésre, mert olyan megaláztatások érték, amelyeket politikus nehezen visel el. Azonban, ha kilép, gyakorlatilag nincs hova lépnie. Eddig minden, egyébként egymással harcban álló kisgazda tábor azt gondolta és mondta, hogy a Fidesszel együtt tudja biztosítani a túlélését. Most, ha Torgyán kilép esetleg a koalícióból, vagy, ha a Fidesszel szembe fordul a koalíción belül, akkor radikális változások történhetnek a politikai kommunikációban.

Török szerint a kisgazdapárt tönkremenése mindenképpen köthető a "minden napra egy kisgazdabotrány" sorozathoz. "Nem hiszem, hogy lenne olyan párt, amelyik át tudta volna vészelni azt a népszerűségcsökkenést, amelyet a kisgazdák 2000 őszétől 2001 elejéig elszenvedtek." 

Ha elfogy a hatalom, és elfogy a pénz, akkor eltűnnek a barátok. Valóban ilyen a mai magyar politikai közélet? – kérdésünkre Török Gábor kifejtette: "Leszűkítés lenne, ha azt mondanánk, hogy ilyen a magyar közélet. Ez nem kelet-európai, balkáni vagy magyar sajátosság, hanem más országokban is megfigyelhető. A hatalom mindig édes; annak, aki hatalomban van, a barátai is megszaporodnak. Lejtőn lévő politikai szereplőnek nagyon kevés talpnyalója vagy fegyverhordozója van."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!