hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elmaradt feloszlatás
Feszült helyzet Visegrádon

2001. 04. 07.
Nyílt önkormányzati ülést hívott össze Visegrád polgármestere csütörtök délutánra. A lepencei fürdő eladási szerződésének felbontásával kapcsolatos népszavazás négy pontjának végrehajtása volt a fő napirendi pont. Mint lapunk két héttel ezelőtt megírta: a Visegrádi Vállakozók Egyesülete (VVE) szerint az önkormányzat áron alul kívánta eladni a város tulajdonában lévő világhír? lepencei fürdőt a Castrum Visegrád Kft.-nek. A VVE aláírásgyűjtéssel elérte, hogy a témában népszavazást írjanak ki. A lakosságnak négy kérdésre kellett választ adnia, miszerint: Kívánja-e az adásvételi szerződés felbontását; ez közös megegyezés alapján történjen-e a felek közt; ha nincs közös megegyezés, bíróság elé vigye-e az ügyet az önkormányzat, és végül, elvesztette-e az ön bizalmát az önkormányzat? A szavazók döntő többsége igennel szavazott a feltett kérdésekre. A szavazás eredménye jogerőre emelkedett, miután a Castrum Visegrád Kft. óvását a Legfelsőbb Bíróság is elutasította. Szabó József független képviselő indítványozta a testület feloszlatását, amit hat ellenszavazattal és két igennel elutasítottak. 

Az ülés fő eseménye a jegyző lemondásának nyilvános bejelentése volt. Farkas Márton jegyző több napja testőrök kíséretével járt be munkahelyére, ennek indokaként az önkormányzaton kialakult fenyegető légkört jelölte meg, amit a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal jóváhagyott. Az ülésen is ilyen kísérettel jelent meg. Lemondását – mint lapunknak később elmondta – már előzőleg is latolgatta, úgy gondolta: vagy a testület távozik, vagy ő, mivel egy bizalmatlansági szavazás után erkölcsileg ilyen szinten megtépázott testülettel képtelenség együtt dolgozni. Mivel a testület úgy döntött, hogy a lakosság bizalmának elvesztése ellenére marad, ő mondott le. Farkast egyébként a Castrum Kft. is igyekezett "megszorongatni": választási bűncselekménnyel vádolták be bíróság előtt. A jegyző ezzel szemben hamis vád miatt kártérítési per indítását tervezi. 

Szendrői Lajos, a VVE elnöke a nyílt ülésen bejelentette, hogy a fideszes polgármester a Castrum Kft. részére illegálisan juttatott ki a hivatalból információkat, hogy a kft. fogást találjon a népszavazás megóvására. A lakosság az ülésen is hangot adott abbéli óhajának, hogy a polgármester mondjon le. Több civil fórum kezdeményezésére tüntetéssorozat szerveződik ennek elérése érdekében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!