hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elítélt beszéd
A miép nem határolódik el

2001. 04. 14.
Lapunk információi szerint több közéleti személyiség, zsidó és emberi jogi szervezetek is tervezik, hogy följelentést tesznek Franka Tibor ellen, mivel a közelmúltban egy fórumon elmondott mondatait több ponton is a Magyar Köztársaság törvényeibe ütközőnek tartják. Lapzártánkig hivatalosan senki sem határolódott el Franka Tibor állításaitól. 

Mint emlékezetes, Franka Tibor a következőket mondta Budakalászon: "A Szentföld számomra szent föld, és Izrael számomra nem Istentől kapott föld a zsidók számára, hanem az ENSZ által szült, eddig páratlan pimaszsággal világra jött ország. (…) A Magyar Hírlapot, ahol később főmunkatárs voltam, 1990-ben megvette egy úr, Maxwell, akire elég volt ránézni, és az ember zsebében összegyűrődött a zsebkendő. Ezeknek csöpög az orruk, a fülük lejjebb van, mint az orrcimpájuk és csámpásak. Nagyon meg lehet ismerni. Amikor voltam a Szentföldön, mindjárt tudtam mindent. Gondolom, mi magyarok nem ilyenek vagyunk. (…) Nem egyszer gondoltam már, ajánlok neki egy SZDSZ-es Libresse-t, hogy nehogy becsináljon esetleg. Mitől fél Orbán Viktor? A saját fajtájától fél Orbán Viktor? Vagy Orbán Viktor nem a saját fajtája?"

Győri Béla, a MIÉP szóvivője lapunk kérdésére nem határolódott el Franka beszédétől. Leszögezte: Franka Tibor nem tagja a MIÉP-nek, az az előadás nem a dabasi kampány részét képezte, másrészt nem akar reagálni a szövegre. (Franka Tibor a dabasi országgyűlési választáson a MIÉP támogatásával indult.)

A Kalász TV ugyan felvette az MDF helyi szervezetének a faluházban tartott rendezvényét, amelynek akkor Franka Tibor volt a fővendége, a tévé vezetője azonban a Heteknek azzal az indokkal nem kívánta odaadni az előadásról készített feltételt, hogy – mint mondta – ki szeretne maradni a politikából. 

Raj Tamás rabbit egyszerre döbbentette meg és keserítette el Franka nyilatkozata. Úgy látja, hogy a jelenlegi kormányzat nemcsak eltűri, hanem csendesen igénybe is veszi a MIÉP támogatását. Míg bizonyos erők a Fideszen belül el tudják képzelni azt az alternatívát, amely a MIÉP-pel való szövetséget jelenti egy következő választás után, Raj ezt nem tartja valószínűnek, mivel szerinte a mai Európában már nem lehet ugyanazt véghezvinni, amit hetven évvel ezelőtt. "Európa azt is nehezen viselte el, hogy Haiderék bekerültek az osztrák kormányba, ám Magyarország esetében ez még súlyosabb problémát okozna, hiszen Ausztria már az Európai Unió tagja, Magyarország pedig még csak a küszöbén áll" – fejtette ki Raj Tamás. 

Övön alul az ember nem politizál – kommentálta Karsai László neves történész, holokausztkutató Franka Tibor megnyilatkozását. "Ha valaki még mindig ott tart, mint a 19. század második felének legprimitívebb antiszemitái, az világos, hogy háttal áll Európának. Annyira Balkán alatti színvonal, hogy erre nem lehet reagálni. Egyszerűen megvetésre méltó" – fakadt ki a történész, majd hozzátette: Orbán Viktor nyilván politikai okok miatt nem határolódott el, mivel a kialakult patthelyzetben a bedarált kisgazdák helyén csak a MIÉP-nek terem virág. Márpedig ha a Fidesz meg akarja verni a szocialistákat, akkor szüksége lesz a MIÉP szavazóira is. Elmondása szerint Bencze György zsidó származású filozófusnak is azért kellett visszavonulnia Fidesz-tanácsadói posztjáról, mert az antiszemita jobboldali szavazókat megcélzó Fidesz számára tehertételt jelentett volna származása.

Lapunk információi szerint több közéleti személyiség, valamint zsidó és emberi jogi szervezetek is tervezik, hogy följelentést tesznek Franka ellen, mivel mondatait több ponton is a Magyar Köztársaság törvényeibe ütközőnek tartják. Elmondásuk szerint az újságíró állításai messze kirínak azon botrányos megnyilatkozások közül, amelyekhez a rendszerváltás óta próbálják szoktatni az emberek fülét.


Frankáéhoz hasonló szavak

Pelle János történész a napokban megjelent, Gyűlölet vetése cím? könyvében egy 1940-ből származó rendőrségi jegyzőkönyvből idéz, amely egy engedély nélküli szórólap lefoglalásáról szól. A szórólap a következőképpen uszít a zsidóság ellen egy nem létező "titkos, lengyel zsidó" Strar Ploska elnevezés? lapra hivatkozva: "Ha mi, keresztények összetartunk, nemsokára jobb és szebb világ fog reánk derülni: országunkból ki fognak takarodni a zsidók, épp úgy, mint a lakásban a tisztaság megritkítja és kipusztítja a poloskákat. A zsidó kézben lévő föld és egyéb vagyon keresztény kézbe fog átmenni, és így a keresztények sorsa folyton javulni fog."

Karsai László történész 1992-ben megjelent, Kirekesztők cím? könyvében bemutatott náci szöveget idézzük. Út és cél – A Hungarista mozgalom kiáltványa (1935): "Értelmiségünkben három rétegcsoport figyelhető meg. (…) Az első csoportba tartoznak azok, akik zsidó szellemmel és zsidó vérrel vannak megfertőzve. (…) Bérbe vett és elkárhozott lelkek. Előttük a pénznek és nyomornak nincs szaga, az élet indítékainak nincs jelentősége. Mások és egész nemzetük nyomorával szemben érzéketlenek, de saját bajaikon minden halandónak sajnálkoznia kell. Áruló, önhitt, elkényeztetett, üres vázak, nemzetünk heréi. Ők hazánk igazi szellemi és erkölcsi élősdijei, akiknek henye boldogsága azon alapszik, hogy maguk sem tudják, hová süllyedtek, és maguk sem tudják, mit tesznek."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!