hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ismét plázás fiatalok gyilkoltak

2001. 01. 20.
A bérgyilkosságok száma nem növekszik tendenciózusan Magyarországon, ellenben a brutális kegyetlenség egyre inkább jellemzője a bűncselekményeknek – mondta el lapunknak Doszpot Péter, a BRFK életvédelmi alosztályának vezetője, a margitszigeti bérgyilkosság felderítésének kapcsán. 

A 33 éves férfi holtestét január 14-én vasárnap hajnalban kutyasétáltatás közben fedezték fel a Margitszigeten. Már az első látásra feltűnt az a megmagyarázhatatlan kegyetlenség, amellyel a férfival elbántak. Amint a nyomozás megállapította, a bérgyilkosok egy kedvező üzleti lehetőség ígéretével csalták áldozatukat a szinte néptelen parkba. A szigetre érkező fiatalembert szó szerint halálra rugdosták: Doszpot Péter a Heteknek elmondta, hogy az elkövetők csaknem fél órán keresztül bántalmazták áldozatukat, és bár a szörny? esemény nem túl későn – szombat este fél nyolc körül – zajlott, azt egyetlen szemtanú sem látta.

Az elkövető három fiatal férfi egyike még kiskorú. A tanúvallomások segítségével a rendőrség bravúros gyorsasággal kapta el a tetteseket egy közeli, ismert bevásárlóközpontban vasárnap délelőtt. A fiatalemberek a "plázanemzedék" tagjaiként élték életüket: naphosszat tartózkodtak a különböző "élménycentrumokban", ezeken a helyeken kötötték a megélhetésüket biztosító "üzleteket". A két nagykorú tettes közül az egyik hatszor, a másik háromszor volt már büntetve lopás, illetve garázdaság bűntette miatt. A bérgyilkosság eddig nem szerepelt a bűnlajstromukon. Tettüket hideg számításból, megrendelésre követték el.

A feleség 200 ezer forintot ígért a feladatra alkalmasnak tűnő srácoknak, amennyiben elteszik a férjét láb alól. A gyanú elterelésének szándékával a gyilkosság után felhívta a rendőrséget, és bejelentette a férje eltűnését. Majd azt is, hogy ismertetlenek megfenyegették: ha nem fizet, hasonlóan jár ő is. A kihallgatások során végül fény derült a feleség felbujtó szerepére, aki érdekes módon saját bűnözői karrierjének az akadályát látta a férjében. Azt gondolta, hogy a férfinak rendőrségi kapcsolatai vannak – besúgó. Mindketten munkanélküliek voltak, a feleség csak a bűnözésben látott perspektívát.

Az elkövetés kegyetlenségével kapcsolatban Doszpot Péter elmondta: "Úgy tűnik, azok a feszültségek, amelyek a mai világot jellemzik, valamilyen módon a bűnözőkön is lecsapódnak."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!