hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem a hangerő számít

2000. 12. 16.
– mondja Nagy Sándor, az MSZP újonnan választott frakcióvezetője



Nagy Sándor. "Botránykeltés zajlik a parlamentben" Fotó: V. Sz.

– Milyen változást hozhat az MSZP-frakcióban az Ön frakcióvezetővé választása? 

– Azt szeretném, ha a hangnem, a stílus nem durvulna tovább a parlamentben, és ezt érvényesnek tartom a szocialista pártra is. Úgy gondolom, nekünk nem arra kell törekedni, hogy hangerővel pótoljuk a hiányzó mondanivalót, erre vannak más jelentkezők. Mivel az én személyemet kivéve nincs átfedés a pártelnökség és a frakcióvezetőség között, teljes energiával a frakció működésére tudok figyelni. 

– Amennyiben?

– El kell kezdeni a kormányprogram megalapozását, és erre a frakcióban van a legtöbb szakértelem, felkészültség. 

– Annyira biztosra veszik a győzelmet 2002-ben, hogy a frakció felkészül a kormányzásra?

– Nem. A felkészüléshez ezt nem kell biztosra venni, de minden normális párt erre törekszik. Egyedül az MSZP-nek van reális esélye a jelenlegi kormányt leváltani, magától értetődik, hogy fel is készül rá. Nem akkor kezd el kapkodni és nézelődni, hogy mi történt, ha megnyeri a választásokat. A felkészülést nem lehet megspórolni.

– Hogyan fog viszonyulni az MSZP az SZDSZ-hez most, hogy Demszky Gábort választották pártelnöknek, ő pedig azt hangsúlyozta, hogy egyenlő távolságot kíván tartani Önöktől és a Fidesztől?

– Meglátjuk, hogy mit csinál az SZDSZ a gyakorlatban. Mindenkinek a saját felelőssége, hogyan alakítja a politikáját, ez személyekre és pártokra is igaz. El kell dönteni, ki akarja valóban, hogy változás legyen a kormányzási felállásban, és ki nem akarja. Az MSZP akarja, azt tudom.

– Horn Gyula néhány héttel ezelőtt azt mondta, hogy nem tartana kizártnak egy nagykoalíciót a Fidesszel. Önnek mi a véleménye? 

– Kizártnak nem tartja az ember, sőt én sokszor mondtam, hogy egyenesen kívánatos lett volna 1990 után Magyarországon nagykoalícióban gondolkodni, mert sok szempontból féken tartotta volna a fölösleges pártpolitikai indulatokat. Most viszont elég erős fantáziával kellene ahhoz rendelkeznem, hogy ebben az eldurvult légkörben, ebben a megromlott viszonyban el tudjam képzelni a Fidesz és az MSZP együttműködését. Nem mondom, hogy teljességgel kizárt, de bizony rettenetes képzelőerő kell hozzá, amikor a magyar parlamentben egyéb se folyik, mint sárdobálás, botránykeltés, ami az országnak csak károkat okoz. 

– Véleménye szerint milyen hatékonysággal lehet dolgozni a háromhetenkénti ülésrendben? 

– A háromhetenkénti működés abnormális, ez az egyik oka annak, hogy kiürült a magyar Országgyűlés. Háromhetente úgy térünk vissza ügyekre, hogy a képviselők fele már nem is emlékszik, hogy mi volt három héttel ezelőtt, nincs folyamatosság. Ez gátolja a szakmai-politikai viták folytonosságát, elmélyültségét, nincs idő semmire, súlyos és fontos törvénytervezetek úgy kerülnek benyújtása, hogy pár napja van a képviselőknek a felkészülésre. Így nem lehet törvényeket hozni, és nem lehet érte igazán felelősséget vállalni. Ezt én meglehetősen aggályosnak tartom, és a kialakult európai parlamenti gyakorlatnak is a heti ülésezés felel meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!