Mindenképpen példátlannak számít a legújabbkori politika történetében, hogy a héten köztörvényes bűncselekmény vádjával aktív politikust tartóztattak le Székely Zoltán személyében. Az őrizetbe vétel azután történt, hogy az egykori kisgazda országgyűlési képviselő budapesti lakásán házkutatást tartottak. Egyébként azt még nem tudni, hogy pontosan mit kerestek, és milyen iratokat foglaltak le a nyomozók. Ugyancsak őrizetbe vettek két olyan szakértőt, akit a képviselő bízott meg, hogy segítsék munkáját a parlament egyik albizottságában. Székelyt és társait vesztegetéssel és befolyással való üzérkedéssel vádolják. (Hetek)
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »