Hevenyészett politikai értékelésében az államtitkár saját pártját egységesnek,
az MSZP-t nem elég egységesnek, a Független Kisgazdapártot, illetve Torgyán Józsefet
határozatlannak tartja. Ez utóbbi jelzőt a Székely-ügyben tanúsított magatartása
miatt érdemelte ki a koalíciós partner.
Fodor György SZDSZ-es alpolgármester csipkelődő kérdésére, mely a Liberális
Internacionálé elhagyására, a Fidesz konzervatívvá válásának kafkai metamorfózisára
irányult, Várhegyi nyugodt stílusban kifejtette: nem érzi, hogy pártja vagy akár
személyesen ő változott volna a liberális értékek képviseletében. Az emberi jogok
területén ma sem gondolkodik másképp, mint egy szabaddemokrata.
A beszélgetés során Várhegyi a kulturális tárca érdemei között sorolta fel, hogy
állami költségvetésből eddig több mint száz szobrot állítottak fel az ezredforduló
jegyében.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »