Mint ismeretes, a XV. kerületi önkormányzat képviselőtestülete korábban hozzájárult
az önkormányzat és a Meixner Alapítvány között létrejött közoktatási szerződés
megkötéséhez. Ennek során az önkormányzat úgy adta az alapítvány működtetésébe
az iskolát, hogy garanciát vállalt az oktatás költségeinek további finanszírozására.
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője felülvizsgálati jogkörben megvizsgálta
a határozatot, és azt megsemmisítette, majd hiánypótlásra és új eljárásra szólította
fel az önkormányzat jegyzőjét.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a közigazgatási hivatal vezetőjének
a felügyeleti és a törvényességi ellenőrzési hatáskörében hozott döntései egymásnak
ellentmondóak, eljárása pedig az állampolgároknak a művelődéshez való alkotmányos
jogát veszélyezteti.
Az ombudsman felkérte a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét: a törvényes eljárás
érdekében kifejtett tevékenységével ne akadályozza, hanem segítse az érintettek
alkotmányos jogainak érvényesülését.
Ugyanakkor felhívta a XV. kerületi önkormányzat illetékeseinek figyelmét arra, hogy
a vizsgált ügyben is tapasztalható heves összeütközések körültekintőbb és még
alaposabb tájékoztatással nagy valószínűséggel elkerülhetők lettek volna. (MTI)
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »