hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vita egy vezetőváltásról
Zsákmányszerzés vagy szakmai döntés

2000. 09. 30.
A Tolna Megyei Munkaügyi Központban tíz éve tevékenykedő igazgatót, Brebán Valériát váltotta fel posztján a közelmúltban a volt fideszes polgármester-jelölt, Liszicza István. A helyi ellenzék zsákmányszerzésnek, a kormánypártiak szakmai döntésnek állítják a váltást.

Csáki Béla helyi szocialista vezető a Heteknek elmondta: a polgármesterválasztáson
elszenvedett veresége óta több funkciót is kipróbált már a Fidesz jelöltje, a
helyi politikus megfogalmazása szerint "kereste a helyét". A munkaügyi központ
unalmas hivatali munkának tűnhet, ám jelentős pénzösszegekkel diszponál. "A kör
nagyjából ekörül vonható meg" – fogalmazott Csáki. A felmentett igazgató, Brebán
Valéria ellen szakmai kifogás nem merült fel, ebben mind a szocialista képviselő,
mind Szekszárd választókörzetének fideszes országgyűlési képviselője, Braun Márton
egyetért, tevékenységével pedig elismertséget szerzett a városban. A szekszárdi
Fidesz-iroda és városi képviselő, Kapitány Zsolt, a párt helyi "erős embere" a
Heteknek szimpla alkalmazottként definiálta magát, aki nem politikus, s mint ilyen, nem
nyilatkozhat az ügy kapcsán. "A munkáltatót kell megkérdezni, aki felmentette"
– utasította el a Hetek kérdését. "Egyébként a leváltását két szavazat ellenében
egy tartózkodással elfogadták a Munkaügyi Tanácsban, Liszicza személyét pedig mindhárom
oldalról megszavazták" – tette azért hozzá Kapitány.

Csáki Béla szocialista képviselő szerint hiába okozott felháborodást a lakosság körében
a váltás, ennek a tisztségviselők részéről senki nem mer hangot adni. "Takarékosan
mondják a véleményüket egy ilyen félelemmel teli légkörben"– magyarázta Csáki,
aki szerint egyértelműen a nagyobbik kormánypárt holdudvarának növeléséről van szó.
A fideszes Braun Márton mind a leköszönő, mind a jelenlegi igazgatót jó szakembernek
tartja, bár nem tudja, mi indokolta a változtatást.

Fülöpné Sz?cs Mária, a Tolna Megyei Munkaügyi Tanács szakszervezeti oldalának szóvivője
lapunknak elmondta: nem támogatták, hanem tudomásul vették a leváltást, azt pedig
kimondottan rossz néven vették, hogy ilyen hirtelen az egyik pillanatról a másikra váltották
le az igazgatónőt, s nem is indokolták. Az új igazgatóval kapcsolatban reményeiket
fejezte ki, hogy jó szakmai munkát fog végezni és együtt tudnak vele dolgozni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!