hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Karanténban az újfasiszták
NBH-akció hiúsította meg a skinhead koncertet

2000. 09. 23.
Feltehetőleg a Nemzetbiztonsági Hivatal hiúsította meg a nemzetközi Blood & Honour (B&H – Vér és Becsület) nev? neonáci csoport magyar társszervezete által a múlt hét végére szervezett szekszárdi skinhead koncertet. Az 1998-ban alakult B&H Hungáriának ez nem az első hasonló jelleg? rendezvénye lett volna: egyebek mellett például rendeztek már militáns jelleg? nyári táborokat is. Kétéves tevékenységük "eredményeként" a csoportot az NBH-évkönyv a legjelentősebb és legveszélyesebb újfasiszta szervezetként tünteti fel. A Vér és Becsület mozgalom egyébként más európai országokban is igen népszerű. Németországban például alkotmányellenes cselekmények miatt a napokban tiltották be ottani szervezetüket.

A B&H Hungária külföldre is eljuttatott, illetve az interneten is fellelhető
meghívójával szeptember 16-ára egy délutáni sportversenyre (labdarúgás, kötélhúzás,
rönkhajítás), valamint egy esti rockkoncertre invitálta az érdeklődőket. A városi
rendőrkapitányság – tájékoztatásuk szerint –, bár tudott a tervezett rendezvényről,
mégsem akadályozta meg, mivel az "zártkör? volt". A kapitányság sajtóosztálya
ezen túl arról is tájékoztatta lapunkat, hogy az "esemény különösebb botrány nélkül
zajlott le". Valóban így volt, mivel csak a sportversenyek kerültek megrendezésre, a
koncert – a közel 100 magyar és külföldi bőrfej? legnagyobb sajnálatára – már
elmaradt. Illés Miklós, a B&H egyik vezetője szerint azért, mert "egy magát
rendőrnek kiadó titkosszolgálati tiszt megfenyegette a koncertnek helyet biztosító művelődési
ház igazgatónőjét, hogy amennyiben a koncert megrendezésre kerül, külföldi állampolgárságú
férje nem kapja meg a tartózkodási engedélyt". Illés szerint nem ez az első eset,
amikor ilyen módon hiúsítják meg egy-egy rendezvényüket. A vezető nem érti, miért
éri őket rendszeresen a rasszista uszítás vádja, hiszen szerinte "egy zártkör?
rendezvényen a résztvevők azt kiabálnak, amit akarnak, mi senkit nem kényszerítünk,
hogy részt vegyen a koncertjeinken". Sőt, továbbmegy: szerinte ahhoz sincsen senkinek
semmi köze, hogy valaki az otthonában milyen (náci) jelvényeket vagy
propagandaanyagokat tart. A német B&H betiltásáról pedig Illésnek az a véleménye,
hogy azzal pusztán a név betiltását érték el a német hatóságok, mivel "amíg
egy fehér ember is él a földön, mindig lesznek ilyen szervezetek".

Az NBH illetékesét lapzártánkig nem sikerült elérni, így sem cáfolatot, sem megerősítést
nem nyertek a meghiúsításról szóló információink. Azonban az NBH egyik szakértője
nem hivatalosan közölte lapunkkal, hogy a hivatal természetesen tudott a rendezvényről,
és bár nem a fent említett eszközökkel, de az a feladatuk, hogy a neonáci
szervezetek mozgásterét minél inkább leszűkítsék. A B&H nem először kerülhetett
összeütközésbe a titkosszolgálattal, hiszen az NBH-évkönyv a jobboldali szélsőségekről
szólva így fogalmaz: "Továbbra is a nemzetiszocialista, hungarista csoportosulások
tekinthetők a legaktívabbnak. Közülük is a mintegy 5-600 főt tömörítő, úgynevezett
Blood & Honour (Vér és Becsület) nemzetiszocialista irányzat és »politikai patrónusuk«,
a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) elnevezés? szervezet tevékenysége keltett figyelmet."
Az NBH szakértői szerint a jobboldali szélsőséges irányzatok legfontosabb összetartó
eleme a skinhead zene, illetve a koncertek, amelyek a kapcsolattartás, a vélemény- és
információcsere, a hazai és nemzetközi "hálózatépítés" fórumai. Ezen tevékenységek
pedig "alkalmasak az ifjúság káros befolyásolására". Az évkönyv szerint a
koncerteken gyakran követnek el propaganda bűntetteket a rasszista uszító szövegek
skandálásával, illetve hasonló tartalmú hanghordozók és propaganda kiadványok
terjesztésével.


Internacionalista "becsület"



A Blood & Honour magyarországi szervezete 1998. augusztus 8-án alakult. Mint ahogy a
szervezet azonos cím? lapja írja: "E lépés elodázhatatlan volt, hisz az Ian Stuart
által életre hívott szervezet már világszerte létezett, kivéve szép hazánkat. Az
idei év elején úgy döntöttünk, hogy azokból a tettrekész bőrfejűekből, akik a
koncertek szervezésében aktívan, a munkát mindig készséggel vállalva mutattak elkötelezettséget,
megalakítjuk a B&H-t". A csoport tevékenysége leginkább a "skinhead"
koncertek szervezésében merül ki, olyan beszédes nev? együttesek részvételével,
mint a német The Might of Rage (A Gyűlölet Hatalma), a magyar Vérszerződés vagy a
szintén hazai Titkolt Ellenállás. Ezenkívül nyári, militáns jelleg? táborokat is
szerveztek már, ahol a "bajtársak" többek között lőgyakorlaton és járőrversenyen
bizonyíthatták hazafiasságukat. Az anyagi okok miatt nem rendszeresen megjelenő
lapjukban a kíváncsi olvasó tájékozódhat az aktuális koncertekről, egy listáról
náci jelvényeket rendelhet magának, de akár olyan írást is olvashat, amely az
elentmondásosan megítélt, antiszemita szellemiségéről hírhedt Prohászka Ottokár,
századfordulón élt katolikus püspök életművét méltatja. (Mint írják: "Prohászka
Ottokár az egyetemes kereszténység és a magyar nemzeti öntudat legkiemelkedőbb képviselője,
eszmeisége messze megelőzte korát. Halála óta nincs senki, aki nagyságával megközelítené.")
A lap tele van a zsidóságot szidalmazó Hitler- és Szálasi-idézetekkel.

A Blood & Honour valóban Európa-szerte létezik. A német szervezetet és annak
White Youth (Fehér Ifjúság) nev? ifjúsági tagozatát például a napokban tiltotta
be Otto Schilly német belügyminiszter. Az 1994-ben Berlinben alapított, háromszáz
tagot számláló egyesület szintén elsősorban rasszista koncertek szervezésével,
valamint ilyen tartalmú CD-k kiadásával és terjesztésével hívta fel magára a
figyelmet. A német neonáciknál tartott házkutatás során a rendőrség CD-ket, neonáci
propagandaanyagot tartalmazó flopikat, valamint több tízezer márkáról szóló takarékbetétkönyveket
foglalt le. A belügyminisztert az egyesülési törvény azon bekezdése jogosítja föl
az intézkedésre, mely szerint be lehet tiltani olyan egyesületeket, amelyek tevékenysége
az alkotmányos rend, illetve a népek együttélése ellen irányul. (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!