hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kuplerájos országimázs
Szégyenfolt a Forma 1-es pálya mellett

2000. 08. 12.
A helyi lakosok felháborodása közepette kész prostituáltváros épült ki Mogyoródon, ahol létrejött az ország első és ideiglenes türelmi zónája. Ez korszakhatár a legújabb magyar történelemben, mert hosszú évtizedek után újra legális lett ez a magatartás. A fővárosi szakértők szerint az eset jogellenes, ám a kritikus szakvélemény, úgy tűnik, szemet huny a dolog felett. Az új intézményt már el is keresztelték Erotik Campingnek. Az egyik vezető német televízióadó máris külön stábot küldött a helyszínre, a Forma–1 vezetői viszont szégyenletesnek tartják a történteket.



Elszeparálható fülkék a türelmi zónában…    Fotó: MTI

A bordélynegyed a Forma–1 hétvégi futama kapcsán jött létre. A Mercedesekkel
helyszínre szállított elemekből gyorsan felépültek a büfések és csapoltsörárusok
pultjai, valamint a kukkolófülkék – nem messze az önkormányzat által emelt,
farostlemezből tákolt fülkéktől. Ezekben a bódékban még priccs is van, letakarva
pokróccal. Mindezért az önkormányzat fejenként, fülkénként és naponként
negyvenezer forintot tesz zsebre, ami a hatályos jogszabályok szerint maga a prostitúció
elősegítése, azaz bűncselekmény, mely többévi szabadságvesztéssel büntethető. A
létesítmény mindössze öt napig fog állni, a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.
Szerintük ugyanis jobb, hogy ilyen körülmények közt történjen a dolog, mint ahogy
tavaly történt, amikor az erdőben

– jobb esetben a szemközti kemping sátraiban vagy közeli istállókban – bonyolódtak
le az ügyletek.

A főváros e területen mulasztásos törvénysértést követett el, ugyanis elméletileg
már régen ki kellett volna jelölnie a negyedeket.



A Közigazgatási Hivatal azonban toleráns, mivel a fővárosban nincs alkalmas hely, a törvény
által meghatározott körzethatárok csak néhány szeméttelepen, rekettyésben tennék
lehetővé a kijelölésüket. Ráadásul – érthetően – egyetlen kerületi önkormányzat
sem akarja, hogy a tulajdonképpeni bordélynegyed éppen náluk legyen. Zikvai Szabó
Imre, aki a fővárosi türelmi zónák kialakításával megbízott munkacsoport vezetője,
elmondta, hogy mindezek ellenére – mivel kénytelenek – létre fognak hozni ilyen
helyeket. "Pályáztatással keresünk helyet; ha megtaláltuk, akkor kijelöljük.
Ezzel azonban – véleményem szerint – az ügy nem lesz megoldva, hiszen ezeken a
helyeken a törvény szerint csak felkínálkozni és üzletet kötni lehet, szexuális
tevékenységet folytatni viszont nem" – mondta. Hozzátette, hogy bármilyen
infrastruktúrát létre lehet hozni ilyen helyen, de szolgáltató helyet nem, mivel a zónában
történő kéjelgés "kapásból négy jogszabály megsértése".

Juharos Róbert fideszes országgyűlési képviselő, VIII. kerületi önkormányzati képviselő
szerint illúzió lenne azt gondolni, hogy a zónák létrehozásával az utcalányok "egyik
napról a másikra gyöngyéletűek lesznek". A képviselő a VIII. kerület megtisztításáról
elmondta, hogy csak a rendőrség kemény fellépésével és állandó kontrolljával
sikerült "egészen a kapualjakig visszaszorítani a hölgyeket".

Tiltott kéjelgés a prostitúció minden formája, kivéve az orvosi papírral rendelkező
hölgyek esetét, akik türelmi zónában tevékenykednek. Budapesten körülbelül kétezer
prostituált működik. Az ORFK sajtóosztályának információja szerint a tiltott kéjelgés
Magyarországon elsősorban a fővárosban van jelen, ezenkívül a Balaton környéki
frekventált üdülőövezetekben. A BRFK nyomozási osztályának munkatársa, Bálint József
rendőr őrnagy – aki tagja volt annak a nyomozócsoportnak, amely a prostituáltgyilkosságok
miatt mintegy 80 utcalányt hallgatott ki – elmondta, hogy egy-egy lány napi 200-300
ezer forint körül keres. Nem csak utcán kínálkoznak, nagyon elterjedt módszer az újsághirdetés,
melyben szexpartnerként hirdetik meg magukat. Például az Express, a Tutti Frutti tele
van ezekkel. A "legelegánsabb" lányok szállodákban bonyolítják le az üzletet.
Ezek általában perverzitásokra is specializálják magukat, kívánság szerint. Bálint
József elmondta, hogy ezek a "szolgáltatások" a legdrágábbak, általában a közép-
és a felső réteg képviselői – ügyvédek, üzletemberek, politikusok – látogatják
a szado-mazoszolgáltató nőket.

"Amikor kihallgattuk a több száz kuncsaftot éppen ezért megdöbbentünk, hogy milyen
társadalmi rétegekből került ki az ügyfélkör" – mondta az őrnagy.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!