hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kéjjel ölt
Előzetesben a prostituáltak gyilkosa

2000. 08. 12.
Édesanyjára emlékeztette az egyik áldozat a kettős prostituáltgyilkos fiatalembert, aki más magyarázatot nem adott szörny? tettére – tudta meg a Hetek. Egy lapunknak nyilatkozó kriminálpszichológus szerint a prostituáltakkal való élés minden esetben aberráció, nélkülözi az egészséges szexualitáshoz elengedhetetlen kommunikációt és érzelmeket. A perverz fiatalembernél ez az aberráció más lelki sérülésekkel is társulhatott.

A 24 éves, ukrán állampolgárságú S. Árpád július 21-én utoljára látogatott
el bejáratott piroslámpás helyére. Kést vitt magával, és a lakáson a két hölgyet
– akik őt rendszeresen fogadták – hidegvérrel meggyilkolta. Mint ismeretes, a
holttestekre hat nap elteltével bukkantak rá. A 39 és a 34 éves hölgy újsághirdetés
útján szerezte kuncsaftjait a XIII. kerületi lakásba. A nyomozás során több mint
nyolcvan örömlányt és azoknak nem kevesebb mint nyolcszáz kuncsaftját kérdezte ki a
BRFK nyomozócsoportja. Így péntekre sikerült az elkövetés időpontját félórás
intervallumra szűkíteni. Ebben az időben két vendég járt a hölgyeknél. Mindkettőt
beidézték, meg is jelentek szombaton a rendőrségen.

Vallomásaik egybehangzóak voltak, S. Árpád beismerte tettét, ám ekkor bizonyítékok
hiányában még öt óra hosszára szabadlábra helyezték. Ebben az időben megfigyelés
alatt tartották, mivel sorozatgyilkosságra gyanakodtak a rendőrök. A szükséges
bizonyítékok beszerzése után elfogták, és előzetes letartóztatásba helyezték.

Bálint József rendőr őrnagy

– a nyomozócsoport egyik vezetője – lapunknak elmondta: a poligráfos (hazugságvizsgálós)
kihallgatás után S. Árpádról kiderült, hogy a tettét megelőző másik két közelmúltban
történt prostituáltgyilkosságot nem ő követte el. Nem igaz tehát a sorozatgyilkosságról
szóló feltételezés. A másik két gyilkosságot ugyanez a csoport vizsgálja. Kérdésünkre,
hogy miért ölte meg a tettes a két nőt, az őrnagy elmondta, hogy S. Árpáddal beszélgetve
kiderült: az egyik áldozat emlékeztette az anyjára. A másikat azért szúrta agyon,
hogy ne legyen szemtanúja tettének.

Bálint József beszámolt arról, hogy az ilyen típusú gyilkosságok elég ritkák. Ezért
is feltételeztek sorozatgyilkosságot. Ezt az utóbbi három esetet leszámítva egy történt
a közelmúltban Zalában. Utoljára ezelőtt 1998-ban öltek meg egy utcanőt. A "szolgáltató"
hölgyek bántalmazása, kirablása ezzel szemben egyáltalán nem ritka jelenség. Erről
azonban a legritkább esetben tesz bejelentést a sértett. Ez úgy történik, hogy a
kuncsaft bejelentkezik, elmegy a nővel, majd fegyverrel, erőszakkal kényszeríti, és
nem fizet, esetleg kirabolja, minden pénzét, értéktárgyát elviszi. Ez leginkább a
lakásos szolgáltatásnál fordul elő, mivel ennél a legritkább a nőket futtató és
egyben védő háttérszereplő, a "strici". Bálint József szerint égető szükség
a vigalmi negyedek helyzetének rendezése, így ugyanis mind az utcanők, mind a lakosság,
mind a rendőrség veszélyeztetve vannak.

Szilágyi Mária kriminálpszichológus szerint Ödipusz-komplexusa lehetett a
fiatalembernek, ami egy sor megaláztatással, sérelemmel vegyült. Lehet, hogy szexuális
téren is sok kudarcot élt át. S. Árpád valószínűleg rossz képet őrzött édesanyjáról.
Nem volt éppen nők bálványa alkat, ezért a rosszlányok vélhetőleg több megjegyzést
tehettek a külsejére, esetleg "képességeire". "Mindez persze csak feltevés"
– szögezte le Szi-lágyi. Ez azonban kiválthatta a bizonyára rendkívül alacsonyan
szocializált S. Árpádból

– akár egy szóváltás keretében, akár előre megfontoltan – a gyilkosság végrehajtását.
A pszichológusnő kifejtette, hogy a férfi mindenképpen aberrált volt, hiszen előre
megtervezetten és rendszeresen kereste fel a két nőt, alacsony fizetéséből pedig
viszonylag nagy összegeket áldozott erre a célra. Hozzátette: "Mint pszichológus
elmondhatom, hogy a prostituáltakkal való élés minden esetben aberráció, nélkülözi
az egészséges szexualitáshoz nélkülözhetetlen kommunikációt és érzelmeket."

A kriminálpszichológus elmondta továbbá, hogy a hasonló bűnesetek elkövetőinél
– szinte kivétel nélkül – tapasztalható a rossz anyagi és családi háttér,
illetve az unintelligens, primitív személyiségjegyek. "Nem lelkiismereti okokból
tett beismerő vallomást. Ilyen emberek nem lelkiismeret alapján tesznek lépéseket.
Sokszor úgy kezelik a dolgot, mintha nem is ők lettek volna az elkövetők"– tette
hozzá végezetül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!