Magyar Bálint értékelése szerint az SZDSZ javaslatának elfogadása 10-15 százalékkal
növelné azt a 640 milliárd forintot, amelyet a költségvetés jelenleg fordít a közszféra
bérezésére. A politikus úgy látja, hogy az adott gazdasági növekedés mellett január
1-jétől reálisan megvalósítható ez az elképzelés. A pártelnök érvelése szerint
a kormány minimálbér-javaslata jelenlegi formájában leértékeli a tudást, mivel tovább
szűkítené a különbséget a szakképzettséggel nem rendelkezők és a diplomások jövedelme
között a közalkalmazotti szférában.
Csillag István, a Pénzügykutató Rt. igazgató-helyettese, az SZDSZ új programja
megalkotásának szakmai irányítója azt közölte az újságírókkal, hogy Békesi László
volt pénzügyminiszter irányítása alatt elkészült a Korszakváltás programjának
gazdasági fejezete. Erről szólva kifejtette: a szabaddemokraták olcsóbb és hatékonyabb
állami szerepvállalást és közigazgatást alakítanának ki. "Be kell bizonyítani,
hogy az adófizetőktől elvett pénzt az állami szervek legalább olyan jól hasznosítják,
mintha azt a polgárok maguk használták volna fel" – hangsúlyozta. (MTI)
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »