hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A rendőrség tehetetlennek tartja magát
Politika és prostitúció

2000. 05. 20.
Egyre több sajtóorgánum "feszegeti" azt, hogy a társadalomra, a családokra és a hátrányos helyzet? fiatalokra oly veszélyes prostitúciót azért nem lehet Magyarországon visszaszorítani, mert bizonyos politikai és hatósági körök támogatását is élvezik. Egyre többen állítják ugyanis: "Fejétől bűzlik a hal." Konkrétumok nincsenek, találgatások viszont igen. A rendőrség pedig tehetetlennek tartja magát.

– Halló, Margit utcai szociális otthon?

– Nem igazán… – válaszolja egy fiatal női hang.

– Én a szociális otthont keresem, nem jó helyen járok?

– Nem. Nagyon nem az – adja értésünkre újból, teljes meggyőződéssel
ugyanaz a hang.

A fenti beszélgetés az egyik budapesti bordély bezárása után nem sokkal zajlott le
szerkesztőségünk, illetve a bordélynak helyet adó budai lakás között. A rövid, álcázott
"telefoninterjúból" világosan kiderült, hogy a rendőrségi razzia nem okozott túl
nagy megrázkódtatást a kupleráj ügymenetében: a lányok ugyanott folytatták, ahol
az incidens miatt nem sokkal azelőtt befejezték. A BRFK egyébként már egy évvel ezelőtt
is rajtaütött az érintett, tiltott tevékenységet folytató "klubon", hasonló végkifejlettel.


A lapokban és az internetes hírújságokban már a tavalyi eset kapcsán is szinte egymásra
licitálva jelentették: rendőrségi információ szerint a nyilvánosházat több magas
rangú hivatalos személy is látogatta. A legutóbbi budai razzia kapcsán ugyancsak
felmerült, hogy a rajtaütés során a klubban egy prominens személy is tartózkodott. A
TV 2 ez irányú információi azonban tévesnek bizonyultak – legalábbis hivatalos
rendőrségi források szerint – nem kellett egyetlen ismertebb személyt sem "kimenekíteni"
kényelmetlen helyzetéből.

A Magyar Hírlap (MH) értesülései szerint ugyanakkor a nyomozók a helyben lefoglalt
nyilvántartások mellett a Matávtól lekérték a két ház portaszolgálatának híváslistáját
is, amelyekből kiderült, hogy a szolgáltatások után sokan érdeklődtek az Országház
épületéből, a Honvédelmi Minisztériumból, a Tűzoltóság Országos Parancsnokságától
és egyéb közhivatalokból is. Tehát, ha a legutóbbi esetnél nem is "bukott le"
prominens személyiség, általánosságban elmondható, hogy a kuplerájok vendégkörébe
tartoznak olyan beosztásban lévő személyek, akik sokat tehetnek a klub "biztonságos
üzemelése" érdekében. Az MH egyébként úgy tudja, hogy a budai kupleráj kapcsán
a rendőrség tanúként hallgatta ki az egyik kerületi polgármestert is.

Hogy a magát az interneten is hirdető kupleráj miként üzemelhet tovább a rendőrségi
razzia után is? Samu Attila, a BRFK sajtószóvivője a Heteknek elmondta: mivel maga a
prostitúció nem számít bűncselekménynek, a lányokat – hacsak nem bizonyítható rájuk
az üzletszer? kéjelgés elősegítése – el kellett engedniük. A szóvivő szerint a
prostitúció elleni hatékony küzdelemhez törvénymódosításra lenne szükség,
hiszen jelenleg a rendőrség csak az ahhoz kapcsolódó bűncselekményeken (drog-,
illetve emberkereskedelem, üzletszer? kéjelgés elősegítése stb.) keresztül tudja
azt felszámolni. Ugyanakkor a hatályos magyar jogszabályok szerint a bordélyházak látogatói
sem követnek el semmilyen bűncselekményt, bár minél közismertebb személy a vendég,
annál kínosabb számára, ha ez kiderül.

A nyilvánosház az interneten is hirdeti magát, de a rendőrség ebben a vonatkozásban
sem intézkedhet, hiszen a hatályos jogszabályok szerint csak az a hirdetés minősül
szexhirdetésnek, amelyben az ellenszolgáltatás összege fel van tüntetve. Mint Urbán
Tamás, az ORFK Internetfigyelő Szolgálatának egyik vezetője a Heteknek elmondta: több
száz ilyen, a fentihez hasonló, magyar nyelv? honlap van, melyeken hölgyek ajánlják
fel magukat, de a rendőrség az említett okok miatt tehetetlen.

Egy lapunknak nyilatkozó rendőrtiszt elmondta: mindaddig csak beszélhetünk erkölcsi
megújulásról, amíg Angliához hasonlóan – ahol a közelmúltban egy ilyen ügy
miatt bíróság előtt állt egy politikus – nem lesz nálunk is névvel és ranggal
nevesített lebukás.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!