hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A miniszter félrelépett
Az ellenzék magánügynek tekinti

2000. 05. 27.
A Fideszben és a kormányban is vannak olyan személyek, akik már korábban tudtak arról, hogy Deutsch Tamás ifjúsági és sportügyekért felelős miniszternek házasságon kívüli gyermeke született titkárnőjétől. A közvélemény csütörtökön a Blikk cím? bulvárlapból értesülhetett az eseményről, két héttel az után, hogy Deutsch Zalán meglátta a napvilágot. A Heteknek nyilatkozó kormánypárti és ellenzéki politikusok egyaránt leszögezték: magánügynek tekintik a kérdést.



Pillanatfelvétel a 98-as kampányból. Deutsch meghökkentette a konzervatív tábort Fotó:
Archív

A hír azért is kelthetett meglepetést, mert alig két héttel ezelőtt az egyik
kereskedelmi televízió portréfilmet sugárzott a Deutsch családról, és a műsort végignéző
érdeklődő joggal gondolhatta: a sportminiszter idilli, már-már eszményi családi életet
él feleségével és két gyermekükkel. Deutsch csütörtökön, első nyilatkozataiban
magánügynek minősítette a történteket, és sajnálkozását fejezte ki a sajtó
komoly érdeklődése miatt. Azt elismerte, hogy afférja átmenetileg negatívan befolyásolhatja
pártja megítélését is.

A Fidesz-frakcióból – a TV 2 kereskedelmi csatorna hírműsora szerint – senki nem kívánt
véleményt nyilvánítani a sportminiszter ügyében, anynyi azonban kiderült: többen
megütköztek a hír hallatán, és úgy vélik, az ifjúsági miniszternek fel kellene ajánlania
lemondását.

Horváth Béla, a kisgazdapárt frakcióvezető-helyettese "nehéz erkölcsi kérdésnek"
minősítette az ügyet, ugyanakkor úgy véli, az eset nem fogja befolyásolni Deutsch
politikai karrierjét. "Nagy-Britanniában biztosan lenne következménye egy hasonló
ügynek, de nálunk nem" – tette hozzá Horváth a Hetek kérdésére.

Herényi Károly, az MDF alelnöke érdeklődésünkre kijelentette: a Demokrata Fórum
nem kívánja kommentálni a történteket.

Bauer Tamás szabaddemokrata képviselő pártja álláspontját ismertette lapunkkal:
eszerint magánügynek tekintik a sportminiszterről megjelent híreket. A sajtó szerepével
kapcsolatban Bauer elmondta: a demokrácia egyik sikerének tartja, hogy a média ez idáig
nem foglalkozott a politikusok magánéletével. Bauer Tamás úgy véli, a jelenlegi ügy
folytatása vagy lezárása elsősorban az ellenzéki pártokon múlik. A képviselő
biztos benne, hogy az SZDSZ nem kíván politikai tőkét kovácsolni Deutsch magánéletéből,
arról azonban nincs meggyőződve, hogy fordított helyzetben a Fidesz is így
viselkedne.

Hasonló álláspontra helyezkedett Molnár Gyula, az MSZP frakcióvezető-helyettese is:
mint lapunknak elmondta, mindaddig nem foglalkoznak érdemben egy-egy politikus magánéletével,
amíg az adott ügy nem befolyásolja negatívan a politikus munkáját. A Deutsch-ügyet
is ilyennek tekintik, hasonlóan Rapcsák András lányának, illetve Vancsik Zoltán fiának
közelmúltbeli eseteihez.

Kérdésünkre, miszerint befolyásolhatja-e a gyermekáldás az ifjúsági és
sportminiszter politikai pályafutását, Molnár elmondta: A miniszterelnök feladata
annak mérlegelése, hogy Deutsch Tamás személyisége ezek után beleillik-e a polgári
kormányzatról kialakítani kívánt képbe. Molnár ugyanakkor természetesnek tartja a
bulvársajtó érdeklődését a hasonló jelleg? eseményekkel kapcsolatban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!