hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rémálom Baranyában
Csökken a bűnözés növekszik a brutalitás

2000. 04. 22.
Baranya megyében az elmúlt években több, a korábbiaknál lényegesen brutálisabb, különös kegyetlenséggel elkövetett rablógyilkosság történt. A megyében folyamatosan csökken az ismertté vált bűncselekmények száma, azonban ezek közül egyre több a brutális és hidegvérrel elkövetett bűneset. Tavaly öt felderített fegyveres rablás közül két esetben ugyanis a fegyver el is dördült.

Leginkább a Pécs környékiek emlékeznek még az 1997 áprilisában 35 ezer forintért
elkövetett belvárosi, különlegesen kegyetlen bolti gyilkosságra. De ebbe a kategóriába
sorolható még az 1998 januárjában Abaligeten elkövetett brutális késelés, valamint
egy korábbi taxisgyilkosság, amelynek akkor egy sofőrnő esett áldozatul.

A sor sajnos folytatódott. A módszer azonban egyre "sportszerűtlenebb". A hét
eleji postakocsirablás elkövetője már esélyt sem adott áldozatának a védekezésre:
felszólítás nélkül lelőtte az út mellől. A pénzszállító furgon éppen Orf?
felé tartott, amikor az álarcos férfi tüzet nyitott rá. A sofőr, aki egyébként kétgyermekes,
polgári életet élő családapa volt, a helyszínen belehalt fejsérüléseibe. A könyörtelen
gyilkos az autóval a 15 kilométernyire fekvő szeméttelepre hajtott, ahonnan az autóban
található mintegy 7 millió forinttal elmenekült.

Kertész Gábor, Baranya megye Rendőr-főkapitányságának sajtóreferense az egyre brutálisabb,
emberéletet is követelő bűncselekmények mikéntjét elemezve úgy nyilatkozott
lapunknak, hogy szerinte a jelenség nehezen magyarázható. "Egyrészt talán azért,
mert közel van a déli határvidék, ahonnan átjönnek olyan személyek, akik részt
vettek a délszláv háborúban. Ezenkívül a magyar társadalom is kitermelte a maga bűnöző
rétegét; sokan elvesztették az egzisztenciájukat, munkahelyüket és ezért
folyamodnak ilyen megoldáshoz. A legutóbbi ékszerbolti rablás, majd a rendőrök lelövése
és az autós üldözés is ezt támasztják alá, amelyben két bosnyák, illetve két
orosz állampolgárságú személy vett részt."

Mivel páncélozott autóval csak a nagyobb összeg? pénzt szállítják, ezért a posta
főigazgatóságának szakemberei kidolgoztak egy 2-3 évre szóló biztonságnövelő
programot, amely 6-7 milliárd forint beruházást igényel – mondta el az MTI-nek Túrós
András, a Magyar Posta Rt. biztonsági főigazgatója. A nagy összeg? pénzt szállító
autók fegyveres kíséretét azóta természetesen 1-2 fővel megnövelték. Kertész Gábor
kiemelte, hogy "a legfontosabb az emberi élet, ezért a megelőzéskor arra teszik a fő
hangsúlyt, hogy a rablás során az emberek ne tanúsítsanak ellenállást, hogy ne
ingereljék fel az elkövetőt". A rendőrség Áldozatvédelmi Irodát is működtet,
ahol képzett szakemberek, pszichológusok, orvosok állnak az áldozattá vált személyek
és hozzátartozóik rendelkezésére, hogy segítsenek az őket ért trauma leküzdésében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!