hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Polt lehet a befutó
Koalíciós feszültség a főügyészi poszt miatt

2000. 04. 29.
Meglepő és váratlan volt, hogy az MDF mást jelölt főügyésznek, mint a Fidesz-MPP. A Hetek információi szerint ez a kérdés koalíciós feszültséghez vezetett, Orbán Viktor miniszterelnök nem véletlenül e héten tett látogatást az MDF-frakciónál, de a látogatástól függetlenül a fideszes és kisgazda politikusok neheztelnek a fórumosokra. Hivatalosan a felek azt nyilatkozták: megállapodtak a hatékonyabb egymás közti kommunikáció kialakításáról.



Polt Péter

Göncz Árpád államfő Polt Pétert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának
általános helyettesét, egykori Fidesz-képviselőjelöltet javasolta csütörtökön a
legfőbb ügyészi posztra. A köztársasági elnök az után döntött így, hogy szerdán
megbeszélést folytatott az előzetes konzultációkon figyelmébe ajánlott személyekkel,
Polt Péterrel és Heidrich Gáborral, a Csongrád Megyei Bíróság elnökével. Polt Péter
jelenleg számíthat a Fidesz, az FKgP és a MIÉP szavazataira, és a nyilatkozatok alapján
az is biztos, hogy az MSZP és az SZDSZ nem szavaz igennel rá. A Heidrichet jelölő MDF
egyelőre még nem alakította ki álláspontját Polttal kapcsolatban, aki egyelőre csak
annyit árult el, hogy szívesen vállalná a megbízatást, terveiről azonban nem
nyilatkozott.

Györgyi Kálmán május 15-én távozik posztjáról, amelyről március 6-án indoklás
nélkül mondott le a köztársasági elnök útján az Országgyűlés elnökéhez intézett
nyilatkozatával. Lapértesülések szerint Györgyi elfogadta Dávid Ibolya igazságügy-miniszter
felkérését, és a jövőben a büntetőjogi kodifikációért felelős miniszteri
biztosként tevékenykedik majd.

– Az MSZP nem fogja támogatni Polt Péter legfőbb ügyésszé választását, mivel a
helyettes ombudsman nem felel meg maradéktalanul a törvényesség legfőbb őrével
szemben támasztható követelményeknek – nyilatkozta Kovács László szocialista pártelnök-frakcióvezető.
Kovács szerint Polt Péternek nincs vezetői gyakorlata, ami – mint mondta – nélkülözhetetlen
a hierarchikus felépítés? ügyészi szervezet hatékony irányításához. "Polt Péter
Fideszhez való kötődése jogos aggodalmat kelt a tekintetben, hogy pártatlan módon
tudja-e ellátni a legfőbb ügyészi feladatokat" – tette hozzá.

Dávid Ibolya igazságügy-miniszter természetesnek tartja, hogy Göncz Árpád köztársasági
elnök Polt Pétert jelölte a legfőbb ügyészi posztra. Dávid Ibolya úgy véli, hogy
Polt és az MDF által javasolt Heidrich Gábor szakmailag egyaránt felkészült, és a
jelölés meglehetősen kiegyenlített erőviszonyok mellett történt meg.



Heidrich Gábor    Fotók: MTI   

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!