hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Felrobbantott múlt

2000. 04. 22.
Dől a kémény. Fellélegző polgárok    Fotó: MTI

A budafoki és nagytétényi lakosokat évtizedeken át súlyos ólomszennyezéssel
veszélyeztető Metalloglobus Rt. telepéről lerobbantották a gyárépületeket. A cég
ezzel a látványos eseménnyel jelezte, hogy nem kíván többé veszélyes ipari tevékenységet
folytatni. Így omlott össze az 50 méter magas kémény és az összes többi felépítmény
is. A gyár eredetileg nem a saját tulajdonuk volt, a régi Metallochemia-gyárról van
szó. A szakemberek szerint bontással sokkal lassabban, és jóval nagyobb porral tüntethették
volna el a környék lakóinak életét igen régóta megkeserítő üzemet. Szabolcs
Attila, a kerület polgármestere szerint a terület rehabilitációjához optimista becslések
szerint is mintegy 5,5 milliárd forintra lesz szükség. Ha a pénz megvan, akkor is
legkorábban 3 év múlva fejeződhet be a gyártelep teljes felszámolása, másoknak
viszont az a véleménye, hogy jó, ha öt év múlva befejeződik a helyreállítás.
Lakos Ernő, a Metalloglobus vezérigazgatója elmondta, hogy a régi épületek
felrobbantását a kárelhárítási tervtől függetlenül is elvégezték volna. A területen
ugyanis komoly ipari szolgáltató parkot szeretnének létrehozni. Emellett létezik egy
kissé utópisztikusnak tetsző elgondolás, hogy az M0-ás közeli csomópontjától új
átkötőutat építenének, amely a cég területén haladna át – az addigra már
eltakart veszélyes hulladék fölött. Most viszont csak annyi történt, hogy a
Metalloglobus tett egy nemes lépést az önkormányzat felé, kifejezve ezzel, hogy nem
szándékszik többé veszélyes tevékenységet folytatni a helyszínen. Mellesleg a kémény
is veszélyes hulladék, mert belül tele van ólommal. (MTI–Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!