hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Három sztrájkmentes év a vasútnál

2000. 02. 26.
    Fotó: Vörös Szilárd

A képen Bajnai Gábor a MÁV vezérigazgató-helyettese mutatja a szakszervezetekkel e
héten kötött megállapodást a sajtónak. "A Máv Rt-nek a dolgozókéval azonos
érdeke, hogy három sztrájkmentes éven át végre egy korszer? vasút megteremtését
dolgozzák ki, miközben a dolgozók is megtalálják számításaikat" - áll a MÁV
Rt. közleményében. A megállapodás szerint új szociális-jóléti juttatási és
intézményi koncepciót alakítottak ki a felek. A kollektív szerződés három évre
szól és érvényes lesz a MÁV Rt. jogutód társaságaiban is. A szakszervezetek
vállalják, hogy a következő három évben a munkaharc eszközeit nem alkalmazzák. A
felek aláírták a foglalkoztatáspolitikai megállapodást is, amely jelentős
védettséget biztosít a dolgozók számára az átalakulás során. Megállapodás
született a vasutasnapi jutalomról és a 4 százalékos balesetmentességi és
teljesítményjutalomról is, amelynek eredményeként összesen 16 ezer dolgozó
bérpótlékban részesül.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság első fokon jogellenesnek ítélte a februári
vasutassztrájk utolsó 23 óráját, mert a bíróság véleménye szerint már február
13-án megtörtént a megállapodás a Máv Rt és a három reprezentatív szakszervezet
között. A szakszervezetek a bíróság döntésével szemben fellebbezéssel élnek.

Márkus Imrével, a Vasutasok Szakszervezetének elnökével készült interjúnk: "Nem a vasutas miatt késik a vonat"

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!