– Képviselő Úr, hogyan áll az Ön nevével fémjelzett olajügy?
– Jelenleg a vizsgáló bizottság felállítása folyik, hisz a héten a
parlament határozatot hozott, hogy kivételes és sürgős eljárás keretében létrehozza
az olajügyek és az esetleges korrupciós ügyek feltárására alakuló országgyűlési
vizsgáló bizottságot. A vizsgáló bizottság tagjai csak azon képviselők lehetnek,
akik úgynevezett "C" típusú nemzetbiztonsági vizsgálaton esnek át. A titoktörvény
rendelkezik így, mivel csak ezek a személyek pillanthatnak be titkosított ügyiratokba.
A következő lépésben pedig meg kell határozni az úgynevezett titokköröket, amit
"lebontunk" a rendőrség, a Belügyminisztérium, a határőrség, a pénzügyek érintett
területeire. Ezt azért kell megtenni, mert titkosítva van számos olyan anyag, amelyek
a bizottság eredményes munkájához alapvetően szükségesek.
– Érdekes ugyanakkor, hogy egy albizottság is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ön
azt nyilatkozta, hogy az albizottság munkája nem igazán érdekli. Miért?
– Mert ez az albizottság azokból alakult, akik elfogadták a szóban forgó
ügyekben a "megnyugtató" rendőri jelentést bizottsági szinten. Én ezt nem
fogadtam el, mert nagyon sok kérdésre nem kaptam választ. Egyébként ők is elismerték
a szabálytalanságokat a rendőri vizsgálatok során, de mivel elfogadták azt a jelentést,
ezért lezártnak tekintik az ügyet. Szerintem egyértelm?: teljes kör? vizsgálatot
kell lefolytatni, mert a Békésben történt rendőri halálesetek szorosan összefüggnek
az olajmaffia működésével.
– Az Ön által említett olajügyet már két oldalról is megtámadták. A
Belügyminisztérium és vele párhuzamosan Boross Péter kormánytanácsadó is azt
nyilatkozta, hogy gerjesztett ügyről van szó.
– Érdekük, hogy így nyilatkozzanak. Boross Péter még azt is mondta, hogy
férfi Jean D\'Arc vagyok. Ezek a nyilatkozatok azokat minősítik, akik ezeket mondják.
Meggyőződésem, hogy olyan mérv? a fekete gazdaság, hogy minden eszközt fel kellene
használni a felszámolására. Egyébiránt a rendőrségnek kellett volna úgy dolgozni,
hogy most ne kelljen vizsgálatot indítani. Azt hiszem mindenki előtt látható, hogy
vannak összefonódások a politika és az alvilág között, hiszen óriási paloták épülnek,
hatalmas vagyonok keletkeznek illegális úton, miközben elnézzük, hogy az ország leépül.
Számomra ez elfogadhatatlan.
– Szocialista oldalról is bírálják. Tóth Károly békési szocialista képviselő
korábban lapunknak úgy nyilatkozott, hogy itt a kisgazda párt népszerűség- növelő
lépéséről van szó.
– Tóth Károly azt is mondta, hogy csokimázzal van leöntve az egész ügy,
hogy a sajtót lépre csalja. Ugyanakkor azt is mondta, hogy maga sem fogadja el a rendőrök
jelentését. Döntse már el, hogy mi a valós álláspontja, ugyanis pontosan ők voltak
hatalmon az elmúlt ciklusban. Szerintem több ember gazdagodott meg a szocialista párton
belül az olaj által, mint a többi pártból. Mivel minden párt érdeke, hogy ez az ügy
tisztába legyen téve, ezért támogat mindenki. Tiszteletben tartom Kovács László
szocialista pártelnök azon nyilatkozatát, amelyben azt mondta, hogy Magyarország nem
Chicago, nem Olaszország. Így legyen. Mindenféleképpen változást várok, mivel
nagyon komolyan fogunk vizsgálódni.