hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megszorító intézkedéseknek politikai okból

1999. 12. 11.

A kormányzati megszorító intézkedéseknek politikai és nem pedig gazdasági okai
vannak – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, mely azután történt, hogy Demszky
Gábor, Budapest főpolgármestere villásreggelin vendégül látta a négy korábbi pénzügyminisztert:
Békesi Lászlót, Medgyessy Pétert, Kupa Mihályt valamint Szabó Ivánt. Békesi
szerint a modern nyugati államokban legalább öt-hatéves fejlesztési programokban
gondolkodnak, ezt a hosszú távú tervezést kellene követni hazánkban is. Medgyessy Péter
azt fejtette ki, hogy nem rövidlátó módon, kormányzati ciklusokban kellene az ország
vezetőinek gondolkodniuk, hanem előrelátóan, a nyugati példa alapján. Kupa Mihály
éles hangú kritikájában rámutatott, hogy szerinte a hatalmon lévő fiataloknak át
kellene tanulmányozniuk a magyar gazdaság történetét. Szerinte a történelem már számtalan
alkalommal bizonyította, ostoba dolog az ország fővárosának megnyomorítására, háttérbe
szorítására törekedni. Szabó Iván felvetette a tömegközlekedés privatizálásának
lehetőségét is. Megengedhetetlennek nevezte a kormány azon törekvéseit, mely a személyi
jövedelemadó minél nagyobb hányadára teszi rá a kezét. Szabó jelezte: az MDF-kormány
ideje alatt még az szja több mint a fele az önkormányzatoknál maradt, ami egyben azt
is jelentette, hogy a működésük feltétele biztosított volt. Demszky Gábor a pénzügyi
szakemberek véleményére támaszkodva kijelentette, a város folytatni fogja hétéves
fejlesztési tervét. A főpolgármester a várható megszorító intézkedések kapcsán
leszögezte, hogy nem lesznek tabu területek. A BKV teljesítménycsökkentése mellett
szóba kerülhet akár iskolák, óvodák kórházak bezárására is – jelentette be
Budapest első embere.    (MTI–Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!